Garázdaság miatt feljelentést tettek az influenszertüntetésen történtek után

A PestiSrácok operatőrét és riporterét körbevették a tüntetők, őket a rendőröknek kellett kimenekíteni, mert a demonstrálók rájuk támadtak.

  • 2024. február 17., szombat 11:11
Vágólapra másolva!

A demonstráció hivatalos befejezése után a tüntetők egy része – körülbelül kétszázan – a Lendvay utcában található Fidesz-székházhoz vonult át. A Magyar Nemzet információi szerint a pedagógusok nevében rendezett baloldali tüntetéssorozatról jól ismert Egységes Diákfront aktivistái mentek neki a rendőröknek, majd inzultus érte a PestiSrácok stábját is.

Az eset után Tényi István bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, ugyanis szavai szerint a PestiSrácok beszámolójában közölt adatok – bizonyítottság esetén – a garázdaság vétség gyanújára utalnak.

Tényi úgy véli, hogy a mai Magyarországon szükség van arra, hogy a sajtó képviselőit, ha önmagukat nem tudják megvédeni, a büntetőjog szintjén is védelmezze a jog.

Az ismeretlen elkövetőnek semmilyen indoka, oka nem volt arra, hogy így vezesse le a feszültségét – hangsúlyozta, majd hozzátette: a sajtó képviselője a munkáját végezte, közvetített egy nyilvános rendezvényről.