
Az Országgyűlés kedden megszavazta a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének és népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokat, miután a kormány zéró toleranciát hirdetett a drogok ellen.
Az egyik legnagyobb fogás egy csepeli droglabor volt. Ötszázezer adag kábítószert, illetve hét és fél tonna alapanyagot számolt fel a rendőrség.
Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos: "A rendőrségnek akarunk egyfelől új, hatékony, gyors és egyértelmű eszközöket adni, ahhoz, hogy kíméletlenül tudjunk fellépni a kábítószer-kereskedőkkel, terjesztőkkel szemben. Másfelől pedig szeretnénk visszatartani, elrettenteni a kábítószer használattól. Ez az első megkerülhetetlen és szükséges lépés volt és megyünk tovább, tehát folytatódik a kábítószer-kereskedelem felszámolása."
Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg azt a törvényt, amely megtiltja az energiaitalok értékesítését a 18 éven aluliak számára. A törvény a kihirdetés után harminc nappal lép hatályba.














