
Az előzményekről a Magyar Nemzet számolt be: keddi cikkükben azt írták, hogy akár ötmilliárd forintot is kivonhattak az utóbbi időben a baloldali milliárdos csődközelben lévő cégéből, a Nitrogénművek Zrt.-ből. Mindeközben a vállalat hitelezői a pénzükért aggódnak, a műtrágyakirályként is emlegetett Bige – egy azóta sem cáfolt sajtóértesülés szerint – legalább százmillió forinttal támogatta Magyar Péteréket.
Nyomozás indulhat Bige László vagyonkimentési ügye kapcsán, ugyanis, mint a lap megtudta, a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István különösen nagy vagy azt meghaladó értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanújával fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához. Bejelentésében Tényi arra a keddi tényfeltáró cikkünkre hivatkozott, amelyben megírtuk, hogy a baloldali milliárdos folyamatosan menti ki a cégvagyont a csődközeli állapotba került vállalatából, a Nitrogénművek Zrt.-ből. Értesüléseink szerint akár az ötmilliárd forintot is elérheti a vállalatból kiszedett pénz és vagyon értéke.
Emiatt léphetett akcióba Bige
A vagyonkimentési ügy háttere, hogy a Nitrogénműveknek idén májusban jár le egy kétszázmillió eurós – mai árfolyamon 80 milliárd forintnyi – kötvénye lehet, aminek visszafizetésére a jelenlegi helyzetben feltehetően nincs pénze. A cég 2013-ban bocsátott ki nemzetközi kötvényt, ám az ahhoz kapcsolódó merész üzleti tervek nem teljesültek. A kötvényt aztán a cég refinanszírozta, vagyis a vállalásait úgy teljesítette, hogy egy újabb, kétszázmillió eurónyi, hét százalékot fizető kötvényt bocsátott ki. Amennyiben a csődközelben lévő Nitrogénművek az említett határidőig nem tudja visszafizetni az adósságait, vagy újra hitelt vesz fel, vagy pedig haladékot kér a kötvényesektől.
Pénzükre váró hitelezők
A Bige László-féle cégbirodalom vagyonkimentésének körülményeit feltáró írásukban több olyan forrást is sikerült megszólaltatni, aki rálát a Nitrogénművek működésére, s mások mellett a vállalat néhány hitelezőjével is beszéltünk. A név nélkül nyilatkozó érintettek közül többen is megerősítették a vagyonkimentési próbálkozásról szóló információkat. A Magyar Nemzet úgy tudja, az akció egyik formája, hogy megpróbálják kivonni a vagyonelemeket. Információik szerint a vállalat például értékesített egy kamionparkolót, a vevő pedig a Bige család tulajdonában lévő másik cég volt.
– Eljutott hozzám a hír, hogy volt szándék a kamionparkoló értékesítésére, ám azt nem tudom, hogy végül az ügylet megvalósult-e – fogalmazott lapunknak az egyik kötvényes. Egy másik hitelező – megerősítve a Magyar Nemzet egyéb forrásból származó értesülését – úgy tudja, az üzletet már lebonyolították. Arra a felvetésünkre, hogy terveznek-e jogi lépéseket az ügyben, közölte: amennyiben a vagyonkimentés bebizonyosodna, a kötvényeseknek – különös tekintettel a jelentős számú intézményi befektetőre –, nemcsak érdekük, hanem kötelességük is, hogy mindent megtegyenek.
Furcsa módon arról egyik általuk megkeresett kötvényesnek sincs tudomása arról, hogy a Nitrogénművek tavaly mekkora veszteséget hozott össze, mint ahogy arról sem tájékoztatták őket, jelenleg mit mutatnak a számok.
– A 2024-es működésről azzal az információval rendelkezem, amit a Nitrogénművek az angol törvényeknek eleget téve a kötvényesek felé nyilvánosságra hozott. Ebben a tavalyi eredmény nem szerepelt – jelentette ki egyikük. – Az idő már meglehetősen szorít minket, de egyelőre nem született megállapodás, és azt sem lehet tudni, miként változnak majd a kondíciók – fogalmazott megint másikuk.
Több kötvényes egyébként attól tart, mire a cég a fizetésképtelensége miatt a felszámolás sorsára jut, addigra Bige László nem hagy annyi vagyont a vállalatban, amiből végül hozzájuthatnak a pénzeikhez.
Bige harca a versenyhivatallal
Ráadásul Bige László jó ideje folytat jogi csatározást a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), a hatóság ugyanis évekkel ezelőtt 11 milliárd forintos bírságot rótt ki a cégcsoportra műtrágya-kartell miatt. Bírósági döntések nyomán a GVH éppen a közelmúltban kezdte meg az ügyben a megismételt eljárást.
Emiatt kell Magyar Péter
Mindezek fényében nem meglepő, hogy komoly sajtófigyelmet keltett, amikor a Metropol a múlt héten megírta: Bige László legalább százmillió forintos támogatást adott Magyar Péteréknek, az összeget Svájcon keresztül juttatták el a Tisza Párt környezetébe. Az értesülést azóta sem cáfolták.
A Nitrogénművek belső ügyeire rálátó egyik forrásunk szerint a műtrágyakirályként is emlegetett nagyvállalkozó nem véletlenül támogathatta a Tisza Pártot.
Mint fogalmazott, a baloldali milliárdos feltehetően abban bízik, hogy a pártfinanszírozásnak ez az átláthatóságot kerülő módja egy esetleges kormányváltás után számára kedvező fordulatot hozna, és ismét egy neki előnyös üzleti környezet alakulna ki.
Mindenesetre nem ez lenne az első eset, hogy Bige László megpróbál szorult helyzetében politikai menekülőutat találni. A baloldali milliárdos korábban is úgy taktikázott, hogy az Orbán-kormány legerősebb aktuális politikai ellenfelét finanszírozta: így történt a legutóbbi országgyűlési választás előtt, akkor Márki-Zay Péter kapott támogatást. Azt maga Márki-Zay nyilatkozta, hogy Bige akkor tízmillió forintnál is többet adott, s kifizetett egy hatvanmillió forintos kutatást is.
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: MTI
Továbbiak a témában
1 perc Lannert Judit megalázta a pedagógusokat és leváltaná az összes igazgatót
1 perc Nem született döntés az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró bizottság csütörtöki ülésén
1 perc 










