
Egy, a Magyar Nemzet birtokába került belső nyilvántartás szerint a Tisza-szigetek valós száma mindössze 1570, a tagság pedig kevesebb mint 28 ezer fő. E két fő mutató jócskán elmarad a Magyar Péter által korábban említett számoktól.
,,Jelenleg több mint 2200 szigetben, majd' 50 ezren vesznek részt a Tisza országos és helyi tevékenységében” – mondta a Tisza vezére pénteken.
Forsthoffer Ágnest nevezte ki Magyar Péter a Tisza-szigetek élére
A pártelnök azt is bejelentette, hogy a Tisza Párt néhány hete kinevezett alelnöke veszi át a Tisza-szigetek vezetését. Az a Forsthoffer Ágnes, akinek családja még a szocialista rendszerben vált sikeressé, és számos Balaton környéki ingatlannal büszkélkedhet.
Gyenge a Tisza vidéki bázisa
A nyilvántartás szerint a Tisza Párt támogatói Budapestre koncentrálódnak, míg számos vidéki választókerületben alig vannak jelen. Ami a vidéket illeti, a legtöbb Tisza-sziget Hajdú-Bihar 3. – debreceni – választókerületében működik, ahol több mint ötven sziget van, mintegy 600 taggal. Ezzel szemben Borsod-Abaúj-Zemplén 2. számú körzetében mindössze négy sziget található, összesen 76 taggal.
Budapest sem olyan erős már
A Tisza Párt eddigi bástyájának falain is repedések jelentek meg: szeptember 1-jén egyszerre négy Tisza-sziget jelentette be felbomlását.
,,Tiltakozunk az embertelen abúzus minden formája, az etikai kérelmeink eltussolása, a diszkrimináció és a központi vezetés teljes hiánya ellen. Sajnáljuk, hogy Magyar Péter álma mára csak a mi álmunk maradt” – írták a csalódott egykori támogatók.
Forrás: Origo
Fotó: Blikk