

Tuzson Bence azt mondta, a kormány megbízásából készíttetett el egy jelentést, amelyet nyilvánosságra is hoz majd. A miniszter szerint a vizsgálat megállapította, hogy ebben a büntető-ügyben nem érintett kiskorú sértett.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter "A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel. Minden alapot nélkülöző aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna, a miniszterek ártatlanságához kétség nem fér. Feltártuk, hogy az ügyhöz kapcsolódóan szervezett akció zajlik, ezt az események és a megszólalások sorrendje világosan mutatja. Az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül. Mindezek elhárítására a szükséges jogi lépéseket azonnali hatállyal megtesszük, illetve már megtettük."
A jelentésből továbbá az is kiderült, hogy mivel a Szőlő utcai javítóintézetben kizárólag fiúk gyermekek nevelése zajlik, így a lányok szállításáról szóló vádak eleve hamisak. A Semjén Zsolt elleni vádak nemcsak személyes támadásról szólnak, hanem a teljes államgépezet ellen irányulnak.