

Kocsis Máté beváltotta ígéretét: felfedte azt a személyt, aki a gyanú szerint Juhász Péterrel együtt alkotta meg a politikai lejáratásra használt "Zsolt bácsi" karakterét. A Látó Jánosként megnevezett férfi egy magát prófétának tartó szektaprédekátor, aki szerint a római pápa az Antikrisztus, és aki szerint a Tisza Pártnak is nagy rajongója. Kocsis szerint az ügy minden kétséget kizáróan bizonyítja: az egész rágalomhadjárat a közvélemény megtévesztésére épült.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a közösségi médiában tette közzé azokat a súlyos állításokat, amelyek a Juhász Péter nevéhez fűződő, ózdi gyermekotthonról szóló, nagy port kavart rágalomhadjárat hitelességét kérdőjelezik meg. A frakcióvezető nyilvánosságra hozta az eddig csak "Lajosnak" nevezett kulcsfigura teljes nevét: Látó János.
Kocsis Máté állítása szerint Látó János és Juhász Péter szándékosan dolgoztak együtt a célból, hogy létrehozzák és hitelessé tegyék a lejárató kampány legfontosabb elemét, a fiktív „Zsolt bácsi” karakterét. A poszt szerint a nyilvánosság megtévesztésének céljából Juhász eltitkolta Látó János hátterét és személyazonosságát.
A próféta, aki szerint a pápa az Antikrisztus
Kocsis Máté részletesen bemutatta, ki is az a személy, akit Juhász Péter felhasznált a közvélemény megtévesztésére, miközben lelkészként és papként hivatkozott rá.
Kisebbségellenes: Kocsis Máté szerint a férfi „prédikációiban” rendszeresen tesz nőgyűlölő és a cigány kisebbségre nézve negatív megjegyzéseket.
Politikai haszonszerzés és megtévesztés
A frakcióvezető szerint a tények tükrében egyértelmű, hogy Juhász Péter egy „futóbolondot” használt fel arra, hogy elindítsa a „Zsolt bácsizást” és ezzel megpróbálja félrevezetni az ország közvéleményét.
Kocsis Máté megjegyezte, hogy a nyilvánosságra hozott Látó János nagy rajongója a Tisza Pártnak, utalva ezzel az esetleges politikai motivációkra és összefonódásokra. A poszt élesen bírálta a „máskor oly szorgos liberális sajtót” is, amiért állítólag nem vizsgálták ki Látó János hátterét, hiszen az információk szerint rendelkezésre álltak az interneten, de „most nem állt érdekükben” felfedni a lejárató kampányban szereplő főszereplő valódi kilétét.
Mi lehetett vajon a "deal" Juhász Péter és az elmondottak alapján egyértelműen instabil háttérrel rendelkező Látó János között?
Forrás: Kocsis Máté