
Bekiabáló és hangoskodó diákok zavarták meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Jeruzsálemi Héber Egyetem oktatójának előadását. Alexander Yakobson a Diverzitás és demokrácia az izraeli társadalomban címmel tartott volna egy háromrészes kurzust. Az egyik résztvevő elmondása szerint nagyjából húszan tartózkodtak a teremben, köztük öt palesztin kendőt viselő személy. A szervezők felszólították a rendzavarókat, hogy távozzanak, de végül a biztonsági őrök sem tudtak mit kezdeni velük.














