Ezért baj a sport-tao és Nemzeti Sportrádió megszűntetése

Szöllősi György sportújságíró, a Puskás-örökség nagykövete, a Puskás Akadémia sajtófőnöke volt a vendég Napindító című műsorunkban.

Vágólapra másolva!

Szöllősi György szavazhatott Magyarország képviseletében az idei Aranylabda-voksoláson, amelynek kimenetele nem volt magától értetődő, nem véletlenül volt jelen például Lamine Yamal és Kylian Mbappé is ott a helyszínen. 

A sportújságíró szerint Harry Kane teljesen megérdemelten nyerte el idén a rangos díjat, mint elmondta, ő maga is az angol klasszisra szavazott.

A Puskás-örökség nagykövete a sport-tao támogatási rendszer megváltoztatása kapcsán felelevenítette, hogy 2010-re végletesen lepusztult a magyar sport infrastruktúrája, a talpraállításhoz pedig egy nagyon intenzív és nagyszabású programra volt szükség.

Ez egy olyan konstrukció volt, amikor nem az állam, hanem nyereséges magáncégek, a társasági adó egy részét egy számukra fontos sportprojektre fordíthattak.

Ez egy óriási segítséget jelentett az egész magyar sportnak, az utánpótlásnak, illetve sok magyar családnak is, akiknek a gyermekeik így sportolhattak. Összességében több százezer gyereknek, fiatalnak a sportolási lehetőségeit teremtette meg. Fontos kitétel volt, hogy az Európai Unió rendelkezése szerint ezzel csak az amatőr és az utánpótlás sportot lehetett finanszírozni.

Megszűnt a Nemzeti Sportrádió

A magyar sport múltját, eredményeit, presztízsét tekintve van létjogosultsága egy sportról szóló rádiónak – jelentette ki Szöllősi György.

A közmédia pedig felvállalta ezt a feladatot. A magyar sportrádiózás különleges értékeket, innovációkat alkotott Szepesi György művészi szintre emelt közvetítéseitől a legendás körkapcsolásokig.

Szomorú, hogy nem lesz ilyen adó, ahol pedig nagyon értékes beszélgetéseket lehetett hallgatni – mondta el Szöllősi György.