NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV kék hírei

Tizennégy emberen kattant a bilincs egy nap alatt

Egyetlen nap alatt tizennégy ember került rendőrkézre drog miatt Budapesten.

  • 2016. május 23., hétfő 10:31
Vágólapra másolva!

A fővárosi rendőrök a terrorelhárítók segítségével Kőbányán egy ház udvarán a növényekben elrejtve és a téglafal rései között bukkantak amfetaminra. Egy lakhelyelhagyási tilalom alatt lévő férfi – az élettársa és az édesanyja segítségével – naponta árulta a kábítószert.

A második és az ötödik kerületben pedig marihuána-, illetve kokainfogyasztókat is előállítottak. Az öt dílert őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, a kilenc kábítószer-fogyasztó ellen büntetőeljárás indult.

„A második kerületben május 21-én, a hajnali órákban kollégáim egy férfit fogtak el, akinek ruházatátvizsgálása során került elő a kábítószer. Majd alig három órával később a belvárosban, az ötödik kerületben egy férfinál szintén kábítószert találtak kollégáim, a gyanú szerint kokaint. Őt a Széchenyi téren fogták el a rendőrök. A bűncselekményekkel összefüggésben a rendőrök további kilenc személyt is előállítottak, velük szemben kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás. A rendőrök az öt főt – akivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indult eljárás – őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat is” – közölte Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.