

Fiatal magyar lányokat futtatott Németországba az a nyíradonyi férfi, akit még múlt hét szerdán fogtak el egy összehangolt akció során a Terrorelhárítási Központ kommandósai és a rendőrök. A rendőrség az akcióról azonban csak ma adott hírt.
A férfi áldozatai kizsákmányolásából élt, a 24 és 25 év közötti nőknek a szexuális szolgáltatásért cserébe kapott pénzzel rendszeresen el kellett számolniuk a 32 éves gyanúsítottal, akinek átutalták a bevétel nagyobb részét. A pénzt társai vették fel, majd később átadták a tettesnek. A nőket futtató fiatalembert őrizetbe vették, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
„A megalapozott gyanú szerint a férfi szervezte meg a 24 és 25 év közötti nőknek a Németországban a Bremerhaven nevű városban található bordélyházban történő munkavégzést. A beszerzett információkat követően a felderítő osztály nyomozói a »Cívis« Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásaival és a TEK műveleti egységével közösen Nyíradonyban akciót szerveztek, amely során a 32 éves Á. Imrét elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kerítés bűntett, kitartottság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást” – tájékoztatott Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.