NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Letartóztatásban marad az Iszlám Állam terroristájának jelentkezett férfi

Letartóztatásban marad az Iszlám Állam terroristájának jelentkezett férfi

A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2021 novemberében emelt vádat egy 22 éves férfi ellen, terrorcselekmény, terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított előkészület bűntette miatt. A fiatal férfi 2021 év során hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezetnek, majd Magyarországon terrorcselekmény elkövetésére tett előkészületet.

  • 2022. január 26., szerda 09:52
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék 2021. december 14. napján tartott előkészítő ülésén a

letartóztatásban lévő vádlott védője indítványozta a legszigorúbb kényszerintézkedés

megszüntetését és a vádlottal szemben bűnügyi felügyelet elrendelését, amelyet az

eljáró törvényszék végzésével elutasított.

A vádlott és védője e döntés ellen fellebbezést jelentett be, melyet megvizsgálva a

Fővárosi Ítélőtábla – egyetértve a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek a

letartóztatás indokolt fenntartását kifejtő álláspontjával – a napokban hozott

másodfokú végzésével a bejelentett fellebbezéseket, mint alaptalanokat elutasította,

így a vádlott az elsőfokú eljárásban továbbra is letartóztatásban marad.

A bűnügyben korábban kibocsátott ügyészségi közlemény itt olvasható:

http://ugyeszseg.hu/terrorcselekmeny-elkovetesere-keszult-hazankban-videoval-a-

fovarosi-fougyeszseg-sajtokozlemenye