Halott édesapjának üzent SMS-ben, könnyfakasztó válasz kapott

Nem számított rá, hogy valaha érkezik válasz.

  • 2022. szeptember 08., csütörtök 09:36
Vágólapra másolva!

Édesapja halála után éveken keresztül írt a régi telefonszámra SMS-t Chastity Patterson, aki egyáltalán nem számított rá, hogy egyszer válasz is érkezik majd. A 23 éves lány a tragédia után minden reggel és este üzent, az évfordulókon pedig szívszorító sorokkal emlékezett imádott apukájára.

Szia apa, én vagyok az. Holnap ismét egy nagyon fájdalmas nap következik.

– írta Patterson a férfi halálának negyedik évfordulója előtti napon, majd azt is megosztotta, mi minden történt vele az elmúlt években.

Hamarosan azonban új SMS-t jelzett a telefonja, az üzenet pedig apja egykori telefonszámát jelezte.

– Szia drágám, én nem az apukád vagyok, de minden üzeneted megkaptam az elmúlt négy évben. Minden reggel és este várom az üzeneteidet, és a történéseket, amiket megosztasz. Engem Bradnek hívnak, 2014-ben vesztettem el a kislányom egy autóbaleset következtében.

A te üzeneteid tartanak életben azóta is. Amikor írsz, azt tudom, hogy Isten küldi nekem.

– Sajnálom, hogy elvesztettél valakit, aki ilyen közel állt hozzád. Évek óta figyelemmel kísérem az életed, tudom, min mész keresztül. Már régóta szeretnék neked válaszolni, de nem akartam összetörni a szíved – írta válaszában az idegen, aki egy angyalnak nevezte Pattersont, és azt is elmondta neki, milyen büszke rá.

Borsonline