
A rendőrségre 3 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy haláleset történt egy újbudai lakásban. A Bors információja szerint, a házban senki sem ébred fel a gyilkosságra, azonban Imre bácsi kétségbeesett és átrohant a szomszédba segítséget kérni.
Az idős házaspár nagyon szerette egymást, de megromlott fizikai, mentális és egészségügyi állapotuk miatt rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A szomszédok jó ideje nem látták már az idős asszonyt, szerintük a házat sem hagyta el már rég óta. A Bors infomációi szerint az asszony hosszú ideje súlyos beteg volt a házat is alig hagyta el, férje pedig nem bírta már tovább nézni szenvedését. A férj gyakorlatilag ágyhoz kötött feleségének jót akart tenni azzal, hogy a halálba segítette.
Eredeti cikk ITT olvasható.
Forrás: borsonline.hu














