Nem sokon múlt TNT Inti élete, Sáfrány Emese mentette meg

Drámai részletek derültek ki a TNT-ből ismert Zuber Krisztián, azaz Inti állapotáról. Kedvese, Sáfrány Emese a Blikknek elmondta: ha nem vitte volna időben orvoshoz a párját, akár tragédiába is torkolhatott volna a hétvégéjük.

  • 2022. szeptember 06., kedd 09:34
Vágólapra másolva!

A kórházban a fiatalok megtudták, a zenész szívének már csak húsz százaléka működött, a diagnózis: szívelégtelenség. A csinos légtornász elárulta, az utóbbi időben vészjósló tüneteket produkált Inti.

– Már a nyaralásunk alatt gyanús volt, hogy amikor sétáltunk, hamar elfáradt. Ezután azt vettük észre, hogy éjszakánként felment a pulzusa és nehezebben kapott levegőt. Illetve azt is láttuk, hogy az utóbbi időben hízott egy kicsit. Először azt gondoltuk, amiatt van, hogy amikor megismerkedtünk, sok év után leszokott a dohányzásról – kezdte lapunknak a fiatal anyuka.

Mint azt korábban a Blikk megírta, Intinél gyerekkorában fedeztek fel szívritmuszavart, amivel különösebben nem foglalkozott az évek során.

– Kiderült, hogy ez felerősödött az elmúlt időben. A kórházba kerülését megelőző napokban sokat romlott az állapota. Már szinte nem is tudott aludni – emlékezett vissza Emese, aki azt javasolta Intinek, vizsgáltassa ki magát. – Gondoltam a kardiológusra, de a nehézlégzés miatt tüdővizsgálatra mentünk. Az ultrahang után mondta az orvos, hogy nagy a baj, most azonnal menjünk kórházba vagy hívnak mentőt.

Figyelni kell a jelekre

Egy gyermekkori szívbetegség esetében fennállhat a kiújulás, illetve a súlyosbodás is. Akik tudnak arról, hogy bármilyen szívproblémájuk volt az életükben vagy szívműtétük volt, oda kell figyelniük testük jelzéseire – mondta a Blikk-nek Dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus.

– A kezdeti tünet a terhelhetőségen látszik, a beteg sokkal fáradékonyabb lesz és a megszokott feladatait egyre nehezebben látja el. A későbbiekben a szív körüli panaszok a jellemzőek, a fájó mellkas, illetve a nehéz légzés, fulladás. Fontos, hogy aki ilyen tüneteket tapasztal, azonnal menjen el kardiológushoz! A diagnózis súlyosságától függően kezelhető a betegség, enyhébb esetben gyógyszeresen, de súlyos esetben elkerülhetetlen a műtét – magyarázta a szakember.

Blikk.hu