

Újra egymásnak feszül a főváros és a kormány a 3-as metró felújítása miatt.
Adás:
2017. június 1., csütörtök 5.50
Újra egymásnak feszül a főváros és a kormány a 3-as metró felújítása miatt. A kérdés jelenleg az, hogy ki fizeti ki a várható többletköltségeket. Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi önkormányzati képviselője lesz az első vendégünk.
Demonstrációra készülnek az egyik legnagyobb kereskedelmi multi dolgozói. A szakszervezetek további béremelést kérnek, amit egyelőre az áruházlánc nem adna meg. Helyzetelemzés Buday Pálné és Bubenkó Csaba érdekvédőktől.
7 óra 40-től annak járunk utána, hogy idén nyáron hogyan választunk nyaralási célpontokat. Melyek a legveszélyesebb országok Európában, és a szakemberek szerint hol lehetünk a legnagyobb biztonságban? Ezt is megkérdezzük Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságírótól.
Az utolsó fél órában először egy olyan programot ajánlunk, amely az egész családnak tartalmas szórakozást nyújthat. A soproni Makettparkban az egykori vármegye legfontosabb épületeinek kicsinyített mását lehet megtekinteni, körbe lehet sétálni még a Fertő tavat is. A parkot üzemeltető kft.-től Rák Renáta érkezik a stúdióba.
Indul a zöld pólós mozgalom a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése érdekében. Az Italos Karton Egyesülés arra kér mindenkit, hogy pénteken, azaz június 2-án öltözzön zöldbe, és posztoljon magáról egy képet zöldenjobb hashtaggel. Részletek a szervezet ügyvezetőjétől, Baka Évától.
Közel háromszáz táncos fogja ünnepelni a Jászság Népi Együttes megalakulásának negyvenötödik évfordulóját szombaton Jászberényben. A jubileumi gálaműsorról Szűcs Gábor, az együttes vezetője mesél nekünk.
![]() |