

Bántalmaztak egy újságírót a Fidesz konzultációs fórumán.
Adás:
2017. május 8., hétfő 19.20
2017. május 9., kedd 0.00
2017. május 9., kedd 13.20
Testi konzultáció
Bántalmaztak egy újságírót a Fidesz konzultációs fórumán. Halász Júliát lökdösték, és törölték a fotóit, de a viszkető tenyerű támadó a rendőrséget már nem várta meg. Az inzultus ellen tiltakozók telematricázták az újbudai Fidesz-irodát. A stúdióba várjuk Halász Júliát és a 444 főszerkesztőjét, Uj Pétert.
Moszkvai akták
Elképzelhetetlen, hogy az oroszok iratok nélkül hagyták volna el Magyarországot – állítja Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori szocialista alelnöke. Mit tudhatnak a kormányfőről Moszkvában? Tóth Károlyt kérdezzük.
Iráni szignó
Semjén Zsolt úgy kezdeményezte a lex CEU tárgyalását, hogy a dokumentum aláírásakor Iránban volt, így minden bizonnyal előre dátumozták. Ez közokirat-hamisítás lenne? Mi lesz így a lex CEU sorsa? Lattmann Tamás nemzetközi jogásztól várjuk a választ.
„Állítsuk meg Felcsútot!”
Az LMP egykori képviselője tüntetést szervezett Felcsútra. Ez lesz a kampányindító akció, a Nemzeti Választási Bizottság ugyanis jóváhagyta a volt politikus korrupcióellenes népszavazási kezdeményezését. Itt lesz a most oknyomozó újságíróként dolgozó Vágó Gábor.
Elnökök napja
Emmanuel Macron nyerte a francia elnökválasztást, aki a kampányban Orbán Viktorral próbált ráijeszteni a franciákra. Azt mondta: Orbán és Putyin Le Pen szövetségesei. Közben beiktatták a magyar elnököt is. Kálmán Olga egyebek mellett ezekről is beszélget majd Tétényi Évával és Somogyi Zoltánnal.