NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Szakértő: Trükköznek a görögök

Az IMF német szakértője szerint tárgyalási trükk a görög kormány részéről, hogy elhalasztotta a ma lejáró hitelrészlet visszafizetését. Athén azt ígéri, hogy a hónap végén, egyben fizeti majd a júniusban lejáró részleteket, addig nem utal semmit az EU-nak és a Nemzetközi Valutaalapnak. Hasonló kedvezményt eddig csak Zambia kapott a kilencvenes években. A radikális baloldali görög kabinet azt akarja, hogy a hitelezők engedjék el az adósságuk egy részét, és engedélyezzék a rezsicsökkentő programot.

  • 2015. június 05., péntek 18:20
Vágólapra másolva!

Görög nyugdíjasok sorban álltak, hogy felvegyék a nyugdíjukat már az utalás napján, mert az ország minden eddiginél közelebb van a fizetésképtelenséghez. A görögöknek pénteken kellett volna visszafizetni egy 300 millió dolláros hitelrészletet, de ezt nem tették meg. Azt ígérik, hogy inkább majd egyben fizetnek a hónap végén.

„A görögöknek 1,6 milliárd dollárt kellene a hónap végén kifizetni úgy, hogy közben semmi pénzük nincs. Valójában csak időt akarnak nyerni” – mondja egy brit elemző.

A radikális baloldali kormány február óta azt mondja, hogy egyre közelebb vannak a hitelezőkkel a megállapodáshoz. Az EU–IMF a megszorítások folytatását várja, a populista kormány viszont inkább rezsicsökkentést és nyugdíjemelést szeretne.

„Az egész csomag, amelyet bemutattak nekünk, elfogadhatatlan. Nem fogjuk folytatni a megszorítások politikáját” – közölte a munkaügyi miniszter.

Egy brit felmérés szerint a City közgazdászainak már a 35 százaléka veszi biztosra, hogy a görögök végül csődbe mennek, és kizuhannak az euróövezetből.

„A görögök akkor fognak fizetni, ha kapnak pénzt. A tárgyalás stratégiájuk, hogy »ha csorgattok nekünk valamennyit, akkor mi is visszaadunk belőle valamennyit«. A görög gazdaság tavaly viszonylag jól teljesített, idén viszonyt zsugorodik. Pénzre van szükségük, befektetőkre és hitelezőkre, ráadásul hónapokon belül kellene pénzt találniuk. Az emberek már most arról beszélnek, hogy a kormány csak júliusig bírja, aztán előre hozott választás lesz” – mondja egy közgazdász.

A görögök technikailag akkor is csődbe mennek, ha fizetnek az EU–IMF-nek, a hitelük másik fele ugyanis magáncégektől és állampolgároktól származik, akik görög állampapírba fektettek. Ők idén szinte biztosan nem jutnak a pénzükhöz.