NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Hitelmegállapodás: továbbra is elutasító a szélsőbal

Továbbra is elutasítja az új hitelmegállapodást a görög kormány szélső balszárnya. A drachmapárti volt energiaügyi miniszter kijelentette: nem nyugszik, amíg nem győz a társadalom megszorításellenes többsége.

  • 2015. július 28., kedd 10:01
Vágólapra másolva!

Magabiztos mosollyal távozott a Sziriza pártközpontjából Alexisz Ciprasz. A derű csak a nyilvánosságnak szólt: a görög miniszterelnöknek nap mint nap meg kell küzdenie saját szövetségeseivel. Ciprasz azt kérte a Sziriza politikusaitól, hogy egységesen sorakozzanak fel a hétfő óta a nemzetközi hitelezőkkel tárgyaló kormány mögött.

Nemrég kiderült ugyanis, hogy miközben a kabinet a 86 milliárd eurós harmadik mentőcsomagról alkudozott, a háttérben több vezető kormánypárti politikus is puccsal felérő terveket szövögetett. Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter és Panajótisz Lafazanisz volt energiaügyi miniszter elő akarta készíteni az ország visszatérését a drachmához: a többi között ki akarták fosztani a nemzeti bank pénzverdéjét és fel akarták törni a görög adóhatóság szerverét, hogy az adószámokat gyorsan átvigyék a párhuzamos drachmarendszerbe.

A tervek lelepleződése után Ciprasz mindkettejüket leváltotta – Lafazanisz viszont azóta is a hitelmegállapodás ellen lázítja a Sziriza szélső balszárnyát. „Folytatjuk a harcot, amíg nem győzedelmeskedik a »nem«. Küzdünk a mentőhitel, megszorítások, gyámság nélküli Görögországért. Egy olyan országért, ami demokratikus, haladó szellemű és végeredményben szocialista” – mondta a volt energiaügyi miniszter.

A szélsőbaloldali politikus, aki Hugo Chávez néhai venezuelai elnököt tartja példaképének, a mentőhitel elutasítása mellett döntő népszavazásra utalt, amely után ő és a Sziriza pártszövetség képviselőinek negyede a parlamentben is leszavazta a hitelezőkkel kötött egyezséget.