NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Veszélyben a hazai tejtermelés

Veszélybe került a hazai tejtermelés. Az Európai Unió megszüntette a tejkvótát. Mindenki annyit termel, amennyit akar. Az orosz piac kiesett az embargó miatt. A túltermelés meg lenyomta az árakat. Tavaly még több mint 100 forint volt egy liter tej felvásárlási ára, most 75. A földművelésügyi miniszter szerint azonban a folyamat 2-3 éven belül visszaállítható. Ha több magyar tejet vásárolunk és fogyasztunk.

  • 2015. július 20., hétfő 19:37
Vágólapra másolva!

150 fejőstehén a mintagazdaságban. 3000-3500 liter tej naponta. Jól ment az üzlet, az orosz embargó bevezetéséig, de azóta a lengyel termelők is Magyarországon értékesítenek. Ráadásul az Európai Unió megszüntette a tejkvótát, a túltermelés pedig lenyomta az árakat. „Most a legnagyobb probléma a tejárnak a jelentős csökkenése. Ha a tej felvásárlási árát tekintjük, akkor az idei év júliusában körülbelül 75 forint volt egy liter tej felvásárlási ára, míg az elmúlt évben, 2014-ben 103 forint. Tehát ez közel 30 százalékos csökkenést jelent. Ez nagyságrendileg veszélyezteti azokat az elmúlt években végrehajtott termelői beruházásokat, amelyekkel a tejtermelésüket fejlesztették, költséghatékonyabbá tették” – mondta Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke.

Két éve trágyaöntéssel és külföldi tejes dobozokkal tüntettek az egyik áruházlánc pécsi raktára előtt. Akkor még 101 forint volt a literenkénti felvásárlási ár, most 75. A földművelésügyi miniszter szerint csak úgy lehet megmenteni a hazai termelőket, ha a boltok polcaira több magyar tejtermék kerül. „Magyarországon az elmúlt években nőtt a tehén létszám, nőtt a tejtermelés, több év munkája van ebben, és most az uniós tejkvótának a megszűnése, ezek a piaci zavarok pontosan egy ellenkező hatást váltanak ki” – fogalmazott Fazekas Sándor.

A származási helyet a dobozon ellenőrizheti a vásárló. „A tejszív logó már évek óta azt jelzi, hogy minőségi tejet vásárolnak, és nem utolsó sorban természetesen hazai termelésű, előállítású és gyártású tejet vásárolhatnak. Az ovális körben található országjelző kóddal pedig abban is biztosak lehetnek, hogy ez hazai termék” – nyilatkozta Lipcsey György agrármarketingért felelős vezérigazgató-helyettes.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fokozottan ellenőrzi a feltűnően alacsony árú import termékeket. Az elmúlt években csaknem 5,5 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel.