NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság

Két bejelentés a külgazdasági tárca épületében

Egy amerikai szoftver-fejlesztő cég lett a kormány 53. stratégiai partnere. Az Oracle 300 embernek ad munkát, a beszállítókkal együtt pedig kétezer embert foglalkoztat. A létszám 15-30%-kal bővül évente a társaságnál. A külgazdasági minisztériumban azt is bejelentették, hogy az egyik japán elektronikai cég, az Alpine megduplázza magyarországi termelését, és 39 millió dollárból bővíti biatorbágyi gyárát. Magyarországon 150 japán vállalat van jelen, a cégek több mint 25 ezer magyarnak adnak munkát.

  • 2015. január 16., péntek 06:07
Vágólapra másolva!

Az Oracle magyarországi leánycégénél háromszázan dolgoznak, a foglalkoztatás 15-30 százalékkal bővül évente a társaságnál. Az amerikai szoftverfejlesztő az 53. vállalat, amely a magyar kormány stratégiai partnere lett.

„Ezek nem olyan megállapodások, amik előírnának kötelezettséget bármelyik fél részére. Ezek fogjuk fel úgy, hogy szándéknyilatkozatok, amiben a két fél, nevezetesen az adott vállalat és a magyar kormány kinyilvánítja azon szándékát, hogy egy hosszútávú együttműködésben gondolkodik, amiben persze utalások és mondjuk úgy, hogy puha vállalások lehetnek arra nézve, hogy például a cég megtartja munkaerejét és folyamatosan fejleszt Magyarországon” – fejtette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.


Ugyancsak a külgazdasági tárca épületében jelentették be, de már miniszteri szinten, hogy a navigációs készülékeket és autóhifiket gyártó japán Alpine bővíti biatorbágyi gyárát. A japán cég csak Magyarországon termel Európában.

„A vállalat a magyarországi termelési kapacitását megduplázza a 2018-ig tartó beruházási időszakában, ami azt jelenti, hogy nem csak új gyártósorokat, de új technológiát is telepít Magyarországra. A beruházásának értéke összesen 39 millió dollár” – mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter.

A biatorbágyi gyárban kilencszázan dolgoznak. „A magyar állam kétfajtaképpen nyújt anyagi támogatást ehhez a beruházáshoz: egyrészt szociális adókedvezmény, másrészt pedig képzési támogatás formájában az új munkatársak felvételekor. Ennek a kalkulálása még természetesen zajlik, hiszen most kezdik el a munkatársak felvételét és 2018-ig tart ez a beruházási időszak” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Magyarországon 150 japán vállalat van jelen, a cégek több mint 25 ezer magyarnak adnak munkát.