

Drámai bércsökkenés várhat rád, ha a Tisza Párt tervei valósággá válnak! Egy kiszivárgott dokumentum szerint a mediánbérnél 40 ezer, az átlagbérnél közel 50 ezer, a középosztálybelieknél pedig akár 200 ezer forinttal is kevesebb lehet a nettód – egyik hónapról a másikra! Kattints, és tudd meg, hogyan érinthet téged ez a radikális adóreform!
Drámai életszínvonal romlást eredményezhet Magyarországon Magyar Péter adórendszer-javaslata. írta meg a VILÁGGAZDASÁG. Mint ismert, az Index kedd reggel bemutatott egy belsős dokumentumot , ami eltörölné a jelenlegi egykulcsos szja rendszert és helyette visszatérne a 2010 előtt alkalmazott progresszív adózáshoz. A Tisza Párt gazdasági kabinetjének tervei szerint csak egy nagyon szűk rétegnek maradna a mostani adószint, de már az átlagbér is 22 százalékos adósávba esne. A legfelső adókulcs 33 százalékos lenne.
Szja-emelés: pedig úgy tűnt, hogy 9 százalékos kulcsot akar a Tisza
Mindez egyébként teljesen ellentétes azzal, amit eddig Magyar Péter kommunikált, a Tisza Párt a Nemzet Hangja elnevezésű konzultációjában tavasszal még arról kérdezte meg az embereket.
"egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százaléka csökkenjen?"
Nem meglepő módon a válaszoló 1 millió 137 ezer ember döntő többsége, több, mint 900 ezren az adócsökkentés mellett szavaztak. Bár az ellenzéki párt azt nem tette hozzá, hogy ezt miből finanszírozná, szakértők szerint minimum 2000 milliárd forintos kiesést jelentene az államkasszának, amit aligha tud másképp előteremteni, mint hogy más adókulcsokat drasztikusan megemelje.
Kiszámoltuk, hogy mekkora kár éri a munkavállalókat
A dokumentum szerint évi ötmillió forint alatt maradna a 15 százalékos szja. Az ötmillió és 15 millió forint közötti jövedelmi sáv esetében viszont már 22 százalékos adókulcs jönne, míg 15 milliós éves kereset fölött 33 százalék lenne. Mindez azt jelentené, hogy 416 ezer forint fölött, tehát az átlag-és mediánkeresetek alatt már többet kellene adózni.
A számok nyelvén: akinek a havi fizetése a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által májusban közölt 562 300 forintos mediánkeresettel egyezik meg, az eddigi 84 345 forint szja helyett 123 706 forint elvonással szembesülhet.
Magyar Péterék terve alapján egy mediánbéren dolgozó, tehát bőven az átlag alatt kereső munkavállalónak is a nettója majdnem negyven ezer forinttal lehet kevesebb azzal, hogy a tisztán hazavihető fizetése egyik hónapról a másikra 373 930 forintról 334 569 forintra csökken.
Még jobban sújtja az adóelvonás azokat, akik „csak” átlagkeresettel rendelkeznek. A KSH szerint a 2025 májusában a nemzetgazdasági átlagkereset 702 800 forint volt. Mivel itt a 15 százalékos kulcs 105 420 forint számított szja-t takar, a 22 százalékos kulcs esetében ez már 154 196 forint, ami 49 196 forint adónövekedés jelent.
Tehát a nettó bér pozíciója jelentősen romlik már az átlagkeresetnél is:
Az orvosok, mérnökök, mentősök járnának a legrosszabbul
A legdrámaibb helyzetbe azonban azok kerülnek, akikre a 33 százalékos adókulcs vonatkozik majd. A javaslat értelmében 1 250 000 forint havi kereset fölött a magasabb adósáv következne. Azok akik éppen ebbe a jobb jövedelmi kategóriába csúsznak, ők jelenleg 187 500 forint szja-t fizetnek. A 33 százalékos kulccsal azonban óriást ugrik a befizetendő adó, 412 500 forintra, ez 225 ezer forint mínuszt jelent. Itt a korábbi 831 250 forintos havi kereset 606 250 forintra csökken.
Ugyanakkor érdemes azt is megnézni, hogy kiket sújtana leginkább a Tisza Párt javaslata. A KSH évről évre közli a nemzetgazdasági kereseti adatok foglalkoztatási csoportokra lebontva, amiből az derül ki, a legfelső adósávba esnének a légi forgalmi-irányítók, az orvosok, bírók. De még a mentőtisztek is könnyen becsúszhatnak a jövedelmi sávba.
Mindez azért lenne fájó, mert az elmúlt években a középosztályosodás jegyében emelte a kormány a fizetéseket az az orvosok vagy a bírók között, lényében ezt a folyamatot gáncsolná el a progresszív adórendszer.
Lelassítja a bérfelzárkózást a többkulcsos adórendszer
Mindent egybevéve van egy nagyobb probléma is többkulcsos adórendszerrel, nevezetesen, hogy jelentősen lassítja a bérfelzárkózást. Ez 2010 előtt tökéletesen látszódott, amikor sok esetben nem érte meg többet dolgoznia a munkavállalónak, ugyanis azzal egy magasabb jövedelmi, ezzel pedig egy magasabb adósávba esett, ahol nagyobb volt az elvonás is. Ráadásul a szuperbruttósítás és adójóváírás jelentősen megbonyolította az adórendszert, ami óhatatlanul az adóelkerülés és a gazdaság feketedéséhez vezetett. Az egykulcsos adórendszer legnagyobb előnye épp ebben rejlik, amellett, hogy megéri a munkavállalónak többet dolgoznia, a gazdaság kifehéredéséhez is érdemben hozzájárult.
Forrás: VILÁGGAZDASÁG