NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Elismerték, nem csak a dzsihadisták ellen hajtanak végre légicsapásokat

Moszkva elismerte, hogy nemcsak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen hajt végre légicsapásokat Szíriában, hanem más terrorista és szélsőséges csoportokat is támad. Ezeket a célpontokat a szíriai hadsereggel egyeztetve határozzák meg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet viszont azt állítja, hogy Moszkva mérsékelt felkelőcsoportokat is bombáz. Az Egyesült Államok szintén azt gyanítja, hogy Oroszország az Iszlám Állam elleni harc leple alatt a szír elnökkel szemben álló erőket támadja.

  • 2015. október 01., csütörtök 21:36
Vágólapra másolva!

Négy célpontot bombázott az orosz hadsereg Szíriában. A moszkvai védelmi minisztérium csütörtök délelőtti közlése szerint a légicsapásokban Idlib és Hamá közelében fegyverraktárakat és az Iszlám Állam terrorszervezet egyik parancsnoki központját rombolták le, Homsztól északra pedig öngyilkos merényletekhez előkészített, robbanószerrel megrakott gépkocsikat lőttek ki.

Néhány órával később viszont az orosz külügyminiszter elismerte, hogy nemcsak az Iszlám Állam, hanem más, ismert terrorista és szélsőséges csoportok ellen is légicsapásokat hajt végre. „Ha terroristának néz ki, ha terroristaként viselkedik, ha terroristaként jár, ha terroristaként harcol, akkor terrorista, nem? Emlékeztetném önöket, mindig azt mondtuk, hogy az Iszlám Állam és más terroristacsoportok ellen harcolunk, ugyanúgy, mint az amerikaiak vagy a koalíciós parancsnokság képviselői is, hogy a célpontjuk az ISIS, az al-Núszra, és más csoportok. Ez a mi álláspontunk is” – mondta az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov hozzátette: Oroszország a terrorizmus, és nem egyik vagy másik oldal ellen harcol.

Moszkva a polgárháború kirobbanása óta Aszad szíriai elnököt támogatja, a nyugati országok viszont az úgynevezett mérsékelt szíriai lázadókat segítik. John McCain amerikai szenátor előzőleg azt kifogásolta, hogy az orosz célpontok között olyan szír ellenzéki csoportok is voltak, amelyeket a CIA fegyverzett fel és képzett ki, vagyis a támadással az oroszok Aszadot támogatták. A moszkvai szíriai nagykövet szerint azonban olyan nincs, hogy „mérsékelt terrorista”. „Mi Szíriában fegyveres terroristacsoportok ellen harcolunk. Teljesen mindegy, hogy minek nevezik magukat, al-Núszrának, Iszlám Államnak, Szíria Szabad Képviselőinek, ez nem fontos. Mind az Iszlám Állam céljaiért harcolnak” – fogalmazott a moszkvai szír nagykövet, Riad Haddad.

A szerdai támadás civil áldozatairól szóló híreket az orosz elnök tagadta: szerinte ezek az információk már azelőtt megjelentek, hogy az orosz katonai gépek felszálltak volna a támaszpontokról. Vlagyimir Putyin közölte: Oroszország a szíriai katonai tevékenységét összehangolja az amerikai hírszerzéssel és védelmi minisztériummal. Arról egyelőre nincs szó, hogy az orosz hadsereg szárazföldi erőkkel is támogatná a szíriai kormányerőket.