

Azzal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szombat este kikapott Görögországban, a románok pedig legyőzték Feröert, biztossá vált, hogy a magyar csapat a 3. helyen végez az F csoportban. A válogatott azonban még így is kijuthat pótselejtező nélkül az Európa-bajnokságra. Ehhez azonban ma több mérkőzés eredményének is kedvezően kell alakulnia.
Ma este Kijevre figyel Magyarország. Az ukrán labdarúgó-válogatott a spanyol nemzeti csapatot fogadja Európa-bajnoki selejtezőn, a mérkőzés pedig a magyar válogatott számára az Eb-kvalifikációt illetően kulcsfontosságú. Ahhoz, hogy a magyar válogatott továbbra is a legjobb csoportharmadik maradjon, és ezáltal pótselejtező nélkül jusson ki az Európa-bajnokságra, a spanyolok nem kaphatnak ki ma este Kijevben.
„A spanyol nemzeti csapat mindig is arról volt ismert, hogy motivált csapat, és szeretne mindig szépen játszani. Mindegy, hogy mi a mérkőzés tétje, vagy hogy kik vannak éppen a pályán. Nem tudom, hogy milyen összeállításban lépünk pályára, de azt tudom, hogy akik a keretben vannak, azok készen állnak a játékra és mindent meg fogunk tenni azért, hogy legyőzzük az ukránokat. Ez nem lesz könnyű, de hogy megpróbáljuk, az biztos!” – mondta Juan Mata, a spanyolok középpályása.
A spanyolok dolgát nehezíti, hogy több kulcsjátékosuk sem lehet ott ma este az ukránok ellen 20 óra 45 perckor kezdődő találkozón. A Manchester City középpályása, David Silva bokaficam, a Juventus támadója, Alvaro Morata pedig szárkapocscsonttörés miatt nem bevethető.
Motivációban az ukrán oldalon sincs hiány: a válogatott tagjai tudják, hogy csak egy győzelemmel marad esélyük egyenes ágon kijutni a 2016-os franciaországi kontinenstornára. „Ellenfelünk egész más szintet képvisel, mint mondjuk Macedónia, akiket pénteken legyőztünk. De éppen ezért azt gondolom, hogy a csapat minden tagja a maximumot fogja nyújtani a spanyolok ellen, hogy elérjük a célunkat, és kijussunk az Európa-bajnokságra. Mindenki ezt akarja!” – mondta Anatoliy Tymoshchuk ukrán labdarúgó.
Az ukrán–spanyol meccs mellett érdemes figyelni a C csoport másik összecsapására, a Luxemburg–Szlovákia-mérkőzésre is, mert a szlovák válogatott is lehet még legjobb csoportharmadik. Igaz, ehhez több dolog is szükséges: az ukránok Spanyolország elleni győzelme mellett az is kellene, hogy a Luxemburg–Szlovákia-mérkőzés döntetlenre végződjön, Macedóniának pedig nyernie kell Fehéroroszországban, hogy Luxemburg az utolsó helyre csússzon.