
Nincstelen gyermekek százezrei maradhatnak ingyenkoszt nélkül a szünidőkben januártól. Vakáció idején csak a mélyszegénységben élő óvodásoknak, iskolásoknak járna térítésmentes étkezés egy rendelettervezet szerint. A szociális államtitkár mégis azt állítja, hogy 2016-ban többen kapnak ingyenebédet a rászoruló gyermekek közül, mint idén.
A Magyar Nemzet számolt be arról a kormányrendelet-tervezetről, amely januártól újraszabályozza a szünidei gyermekétkeztetést. A téli, a tavaszi, a nyári és az őszi vakáció alatt ingyenkoszt csak a hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek járna. Ők azok, akik mélyszegénységben élnek. Szüleik iskolázatlanok, otthonukban nincs vécé, fürdőszoba, az egy főre eső jövedelem pedig alacsonyabb a családban az öregségi minimálnyugdíj 140 százalékánál, azaz 40 ezer forintnál. Ebbe a körbe körülbelül 200 ezer gyermek tartozik. Tanév közben viszont jóval többen, mintegy fél millióan étkezhetnek ingyen az óvodákban, iskolákban – írta az újság a Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva. A szociális államtitkár azt hangoztatta a Kiút a szegénységből című konferencián, hogy minden rászoruló gyermeknek jut meleg étel jövőre a szünidőkben.
„Nem 30 ezer, 40 ezer, meg 140 ezer, hanem 208 ezer gyerek lesz elérve. Tehát azt tudjuk mondani, hogy a szünidőben is és a tanév során is biztosan fogjuk elérni azokat a gyerekeket, akik ilyen nehézséggel küzdenek. Ez volt a cél.Tehát nem lesznek olyanok, akik elesnek a nyári szünidei étkeztetéstől?Nem lesznek ilyenek. Még egyszer a nyári szünidei étkeztetésben 140 ezer gyerek vett részt, például ezen a nyáron – minden korábbi nyáron ennél kevesebb – a jövő évi szünidőben pedig 208 ezer fog” – fogalmazott Czibere Károly szociális államtitkár.
Hasonló nyilatkozatot tett az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. „Jövő nyáron valószínűleg több gyerekhez fog eljutni, hiszen nagyobb fedezetet biztosítunk erre, a mostani 3 milliárd forint helyett a másfélszeresét, 4 és fél milliárd forintot várhatóan, és így nemcsak a nyári szünetben, de a tavaszi, az őszi és a téli szünetben is el fog jutni 100 ezres nagyságrendben gyerekekhez további ingyenes étkezés” – fogalmazott Rétvári Bence parlamenti államtitkár.
Nem 4 és fél, hanem 45 milliárd forintot kellene fordítani a gyermekétkeztetésre – erről már Szél Bernadett beszélt. Az LMP azt is kifogásolja, hogy a kormány csak minimumnapokat ír elő az önkormányzatoknak az ingyenebéd biztosítására. „Például a téli szünet 16 napból áll. Ha valaki éhezik, akkor mind a 16 napon éhezik. Ehhez képest ez a jogszabály azt írja elő, hogy egy héten kettő napot köteles az önkormányzat úgymond biztosítani a gyerekeknek, gyermekétkeztetést. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag ha két hétről van szó, akkor ez négy napban, maximum 5 napban fog kimerülni, és a többi napon ezek a gyermekek a sorsukra lesznek hagyva” – nyilatkozta Szél Bernadett.
Tűzifából készült a 16 méteres karácsonyfa Budapest belvárosában, segélyszervezetek és civilek cselekvő szolidaritásra szólítják fel vele a magyarokat az ünnepek előtt. A 40 tonna tüzelőanyagot karácsony után rászorulók kapják majd meg.