NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Megkezdődött az MSZP-s politikus pere

Megkezdődött a szocialista Juhászné Lévai Katalin pere a Debreceni Járásbíróságon. Az MSZP-s politikust közokirat hamisítással vádolják.

  • 2013. február 26., kedd 20:53
Vágólapra másolva!

Az ügy 2003-ban kezdődött. A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség az addig dolgozó könyvvizsgáló helyett egy kft.-t bízott meg a feladat ellátásával, a változást azonban nem vezették át a cégnyilvántartásban. A társaság akkori ügyvezetője szerint azért, mert nem született határozat az ügyben.

A problémát egy évvel később vették észre. Juhászné Lévai Katalin a területfejlesztési tanács elnökeként ezért úgynevezett alapítói döntést hozott, a változást viszont 2004-es dátummal rögzítették. Ezért az ügyész bűnsegédként elkövetett közokirat hamisítás bűntettének elkövetésével vádolja.


A volt közgyűlési elnök azt mondta: politikai okok miatt indult ellene eljárás.

„A jogszerűség helyreállításáért tett cselekedet azt gondolom, Magyarországon nem büntethető, és nagyon bízom benne, hogy felmentő ítéletet hoz a bíróság, amennyiben nem, akkor Strasbourgban fogom keresni az igazságomat” – nyilatkozta Juhászné Lévai Katalin.

Ítéletet nem hozott a bíróság, a tárgyalás április elején tanúk meghallgatásával folytatódik.