NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Mindenkit felmentettek a tábornokperben

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa valamennyi vádlottat felmentette a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette alól.

  • 2013. február 28., csütörtök 13:30
Vágólapra másolva!

A törvényszék indoklása szerint az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy a vádlottak csúszópénzt kértek, illetve adtak azért, hogy egyes cégek a Honvédelmi Minisztériumhoz köthető megrendelésekhez juthassanak. Az ügy akkor robbant ki, amikor az egyik századost több mint egymillió forint kenőpénz átvétele közben tetten érték a kommandósok. Ő vallott a minisztériumnál és cégeinél működő korrupciós hálózatról. Az eljárásban a Gyurcsány-kormány közigazgatási államtitkára mellett három dandártábornok, hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy civil szerepelt.

A vádlottak ügyvédjének munkadíját, több mint 2 millió forintot a honvédelmi tárcának, a 2 milliós perköltséget pedig az államnak kell kifizetnie.

A vádlottak láthatóan megkönnyebbültek; azt még nem tudni, az ügyészség fellebbez-e az ügyben – jelentette a Hír TV tudósítója a helyszínről.