NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Székelyföld autonómiájáért tüntetnek világszerte

Székelyföld autonómiájáért tartanak tüntetést vasárnap Marosvásárhelyen. Az erdélyi megmozdulással egy időben több magyarországi, nyugat-európai és észak-amerikai nagyvárosban is demonstrációkat tartanak. A szervezők nem számítanak ellentüntetésre.

  • 2013. március 10., vasárnap 17:13
Vágólapra másolva!

A marosvásárhelyi demonstrációt a Székely Nemzeti Tanács szervezi, de a megmozdulásra az egész Székelyföld területéről érkeznek tüntetők. A szervezők nem számítanak ellentüntetésre. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, a Hír Televíziónak azt mondta: szombaton újabb egyeztetést tartottak a szervezők a rendőrséggel a rendezvény megfelelő biztosításáról.

„Bejelentett ellentüntetés nincs. A potenciális ellentüntető szervezők, román szervezetek bejelentették hivatalosan is, hogy nem kívánnak ellentüntetést tartani – mondta Izsák Balázs elnök. – Azokat a rémhíreket pedig, amelyek az interneten keringtek, rendre megcáfolták. Tehát biztonságban, rendben fogunk emlékezni, demonstrálni, tiltakozni akárcsak egy éve vagy ezelőtt két évvel” – tette hozzá.

Budapesten a Székelyföldért Társaság szervezésében délután négy órakor kezdődik a szimpátiatüntetés. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy pártzászlókat ne hozzanak magukkal.

Mint azt a Székelyföldért Társaság elnöke közölte, kiemelten fontosnak tartják, hogy a román nagykövetség előtt megjelenjenek, mert úgy gondolják, hogy a sorozatos román diplomáciai ferdítéseknek ideje lenne véget vetni. – Ideje lenne a közvélemény, az uniós politikum elé tárni azt, hogy tulajdonképpen a székely autonómiatörekvéseknek uniós jogszabályalapja van – közölte György-Mózes Árpád elnök.

Délután négy órakor kezdődött Budapesten a szimpátiatüntetés. A Hír Televízió helyszíni tudósítójának elmondása szerint több mint háromszázan vannak és folyamatosan érkeznek. A legtöbben budapestiek, de érkeztek Érdről és Diósdról is. A szimpátiatüntetéshez több mint 20 motoros is csatlakozott. Székely zászlókkal és transzparensekkel érkeztek, amelyre az van írva: „mindenkinek joga van az önrendelkezéshez”. A Székely himnusz eléneklése után megemlékeznek a székely vértanúkról, majd beszédeket tartanak.

Csak jönnek és jönnek a résztvevők

Marosvásárhelyen a rossz idő sem akadályozta meg az embereket abban, hogy részt vegyenek a Székelyföld autonómiájáért rendezett tüntetésen – nyilatkozta a Magyar Nemzet tudósítója, aki hozzátette, a rendezvényen több ezer ember gyűlt össze. Elmondása szerint az eseményen nemcsak székelyek vannak jelen. A korábban meghirdetett szélsőjobboldali tüntetés elmaradt. A rendezvényen beszédek hangoztak el. Többek között egy katalán politikus is felszólalt. A beszédek után a tömeg fáklyákkal vonul majd a főtérre, hogy ott egy nyolcpontos petíciót adjanak át.


A budapesti szimpátiatüntetésen is egyre nagyobbra duzzadt a tömeg. A Hír Televízió helyszíni tudósítójának beszámolója szerint már több mint ötszázan vannak. A rendezvényen verseket szavalnak. A szimpátiatüntetésnek az előrejelzések szerint negyed hatkor lesz vége.