
Nem lesz parlamenti képviselő Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök bejelentette, hogy a baloldal listáján szerzett mandátumát átadja majd valaki másnak az Együtt–PM Szövetségből. Közben a választási vereség miatt felajánlotta lemondását a Párbeszéd Magyarországért teljes elnöksége, és tisztújítás lesz az Együttnél is. Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke szerint nem igaz, hogy szétesett a pártszövetség, az európai parlamenti választáson még közös listával indulnak.
Az országgyűlési választások estéjén még együtt szomorkodtak Bajnai Gordonnal a Párbeszéd Magyarországért vezetői. Három nappal később aztán bejelentették távozásukat; döntésüket Karácsony Gergely azzal magyarázta, hogy a választáson olyan súlyos vereséget szenvedtek, amely miatt újra kell gondolniuk a párt stratégiáját.
A képviselői irodaházban még nem ürítették ki a szobájukat, de az új parlamentnek már csak egyetlen PM-es tagja lesz. Szabó Tímea szerint a vereségért közösen vállalják a felelősséget, az európai parlamenti választási kampányt azonban még együtt végigcsinálják. „Előrehozott tisztújítást javaslunk, a PM elnökségének eredeti mandátuma októberig tartana, az önkormányzati választásokig, ezt a tisztújítást hoztuk előre június elejére” – mondta a Párbeszéd Magyarországért társelnöke.
Közben kiderült, hogy Bajnai Gordon sem lesz parlamenti képviselő. A volt miniszterelnök ugyanis egy szerdai szűk körű sajtóbeszélgetésen a kiválasztott újságíróknak elárulta, hogy a mandátumát átveszi, de utána átadja helyét egy párttársának. Azt, hogy kinek, még nem döntötte el, így egyelőre csak annyi biztos, hogy a Bajnai-féle szövetségből Szabó Tímea mellett Kónya Péter és a Csepelen győztes Szabó Szabolcs ülhet majd be a parlamentbe.
Szigetvári Viktor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában visszautasította, hogy átverték volna a szavazóikat. „Bajnai Gordon pártja képviselni fogja magát a parlamentben, ott leszünk országgyűlési képviselőkkel, küzdeni fogunk azért, amiben hiszünk. Ezért indulunk egyébként önállóan az EP-választáson, ott is meg kívánunk jelenni. Ebben az ügyben Bajnai Gordon akkor csapná be a választókat, ha mindörökre eltűnne a magyar belpolitikából, ezt nem teszi. Nálunk az Együtt és a PM elnöksége is lemondott, tisztújítást rendeltünk el, hiszen szerintünk az a helyes döntés, hogyha egy ilyen fokú választási vereség ügyében – amelyben mindenkinek megvan a felelőssége – a magunk pártjának, a magunk tagságának, a magunk választóinak tudunk elszámolni” – jelentette ki az Együtt társelnöke. Szigetvári Viktor szerint Bajnai Gordon azért is döntött így, mert a következő négy évben szerintük a parlamenten kívül zajlik majd a politikai élet.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Bajnai Gordon becsapta a választókat azzal, hogy korábbi ígérete ellenére ellenzékben már nem vállalja a parlamenti képviselőséget. „Biztos, hogy volt Magyarországon sok olyan ember, akik azért szavazott az összefogásra, mert benne van Bajnai Gordon, és szerették volna, ha őket Bajnai Gordon képviseli. Bajnai Gordon becsapta a választókat. Nem árulta el előre, hogy »hiába szavaztok rám, kedves támogatóim, nem fogok bennmaradni a parlamentben, nem foglak titeket képviselni«. A választások után árulta csak el, ebből is le kell vonnia majd mindenkinek a konzekvenciákat” – jelentette ki Kocsis Máté.