
Az elhíresült Duna TV-s interjú megtekintésével és tanúk meghallgatásával folytatódik a Biszku-per a Fővárosi Törvényszéken.
A tárgyalás elején a bíró ismertette a Nyugati téri sortűz nyomozati iratait, amelyekből kiderült, hogy a kádári karhatalom gyorsan és kegyetlenül akart leszámolni a felkelőkkel az 1956-os forradalom szovjet leverése után. Később a bíróság tanúként hallgatta meg a Duna TV szerkesztőjét, aki 2010 nyarán interjút készített az egykori kommunista belügyminiszterrel. Biszku Béla ebben az interjúban vonta kétségbe, hogy 1956 forradalom volt. Egyben tagadta, hogy a megtorlások utáni perek koncepciósak voltak, az ítéleteket pedig politikai megrendelésre hozták a bírák.