NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Kádár Jánost szólították volna a tanúk padjára

Kádár Jánostól és a szintén halott Apró Antaltól remélt volna segítséget az egykori kommunista belügyminiszter védője. Biszku Béla perében az ügyész dokumentummal igazolta, hogy az MSZMP befolyásolni próbálta a bíróságokat az 1956-os forradalmat követő megtorlások idején.

  • 2014. április 15., kedd 16:30
Vágólapra másolva!

Biszku Béla védője halott kommunista vezetők – például Kádár János és Apró Antal – tanúmeghallgatását indítványozta. Kádár, Apró és Biszku is tagja volt az 1956-os forradalom leverése után az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának. A testület irányította a decemberi sortüzeket végrehajtó karhatalmat. Ezért vádolták meg felbujtóként elkövetett háborús bűntettel Biszku Bélát, akinek védője szerint a büntetőeljárás időzítése tisztességtelen volt. „Megvárták azt, amíg az összes szereplő – akiket én tanúként idézni kértem – meghalt, és nem tud ezért érdemben védekezni a vádlott” – fogalmazott Magyar Gábor.

Az ügyész komolytalannak minősítette a védői indítványt, ezért elutasítását kérte a bíróságtól. Hozzátette, amennyiben ezek a személyek életben lennének, akkor vádlottak lennének az ügyben.

Biszku Béla ezúttal is hallgatott, felvételről azonban megszólalt a keményvonalas kommunista egykori politikus. A Fővárosi Törvényszék ugyanis megtekintette azt a 2010-es interjút, amelyben Biszku ellenforradalomnak nevezte 1956-ot, és mosta kezeit a megtorlásokért. A televíziós nyilatkozat után a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt indítottak ellene eljárást.

Az ügyész indítványára a bíró felolvasta az MSZMP Politikai Bizottsága 1958. februári 5-ei ülésének jegyzőkönyvét. A vádhatóság képviselője szerint a dokumentum bizonyítja a Nagy Imre-per koncepciós jellegét és az igazságszolgáltatás politikai befolyásolását. „A politikai bizottságnak az a véleménye, hogy a per mostani lefolytatása ürügyül szolgálhatna a tárgyalás elől kibúvót kereső imperialista vezetői kör számára. Ezért a politikai bizottság célszerűnek látja a pert bizonyos kiegészítésindokolással felfüggeszteni, illetve néhány hónapra elhalasztani. A politikai bizottság megbízza Kádár, Münich és Biszku elvtársakat, hogy a szükséges intézkedéseket az állami vonalon illetékes elvtársak után tegyék meg a per felfüggesztése, illetve elhalasztása érdekében” – áll a dokumentumban.

Biszku Béla védője a jegyzőkönyv hitelességét megkérdőjelezte. Az ügyész válaszul közölte, hogy az irat az egykori Párttörténeti, mai nevén Politikatörténeti Intézetből származik, hitelességét soha senki nem vonta kétségbe.