NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Egyre kevesebb az esély, hogy túlélőt találjanak

460 emberrel a fedélzetén léket kapott és elsüllyedt egy dél-koreai komp. A hivatalos adatok szerint négyen haltak meg, és 164 embert tudtak élve kimenteni. Az ázsiai ország hatóságai attól tartanak, hogy a többi, majdnem 300 utas nem élte túl a szerencsétlenséget. Sokan a hajótestben rekedtek, ráadásul a víz mindössze 12 fokos.

  • 2014. április 16., szerda 18:28
Vágólapra másolva!

A dél-koreai parti őrség folyamatosan menekíti az oldalára fordult komp utasait. Az utasok többségét azonban még mindig keresik. „459-en voltak a fedélzeten. 164-et kimentettünk, 293 személyt még keresünk” – közölte az első veszteséglistát Lee Gyeong-og közigazgatási miniszterhelyettes.

A hajón utazott több mint 300 középiskolás diák, akik a tanáraikkal együtt egy kiránduláson vettek részt. A Koreai-félszigettől délre fekvő Csedzsu szigetére tartottak, amikor a hajó nekiütközött valaminek. A parti őrség úgy tudja, hogy a komp legénysége helyi idő szerint 9-kor adott le vészjelzéseket, 20 kilométerre egy szigettől, majd több mint 2 órán keresztül az oldalára dőlve sodródott a tengeren, ezután megfordult és teljesen víz alá merült. Túlélők szerint olyan utasítást kaptak, maradjanak a helyükön, pedig a víz olyan gyorsan ömlött a hajótestbe, hogy sokan a hajón rekedtek.

A kimentett utasokat egy közeli sportcsarnokba vitték, a sérülteket is itt látták el. Az utasok utáni kutatást egész éjjel folytatják a haditengerészet búvárai. Több tucat repülőgép és hajó segíti a munkájukat, de a rossz látási viszonyok és az erős tengeráramlatok miatt egyre kevesebb a remény, hogy még túlélőket találnak. A hajótest kiemelését a tervek szerint csak pénteken fogják megkezdeni.