
A miniszterelnök hangsúlyozta, az országnak magasan képzett szakembergárdára van szüksége, és a kormány ezt kívánja elősegíteni. A kormányfő hozzátette: kabinet által választott duális szakképzési rendszer a helyes út, és a választók ennek a politikának a folytatására mondtak igent április 6-án.
„Köszönet illeti a kamarát azért is, mert az elmúlt években a kormány elvszerű és elkötelezett segítője volt a munka alapú gazdaság megteremtésében, a kétkezi munka becsületének helyreállításában és a szakképzési rendszer átalakításában is. Azt akarjuk, a kamara és a kormány, sőt azt hiszem, az önök szülei is, hogy a szakiskolák ne a munkanélküliek, hanem a munkából élő emberek számát gyarapítsák” – fogalmazott a miniszterelnök.













