NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

SMS-ben jelzett az elsüllyedt kompban rekedt fiú?

Túlélők lehetnek az elsüllyedt koreai komp hajótestében. Az egyik áldozat apja azt állítja, hogy SMS-t kapott eltűnt fiától. Az üzenet szerint még több diák is életben van. A hivatalos adatok szerint 287 utast, többségében középiskolás diákot keresnek Dél-Korea nyugati partjainál. A hatóságok szerint kicsi a valószínűsége, hogy bárki is túlélte volna a tragédiát a 12 fokos vízben. Eddig kilenc holttestet hoztak a felszínre a mentőalakulatok.

  • 2014. április 17., csütörtök 10:12
Vágólapra másolva!

Csaknem 300-an még mindig nem kerültek elő a szerdán elsüllyedt hajóról. A komp több mint 470 utassal a fedélzetén kapott léket a Koreai-félszigettől délre található Csedzsu szigeténél. A balesetnek több halálos áldozata van. A komp üzemeltetője elnézést kért a hozzátartozóktól. „Mélységesen sajnáljuk, a családtagok bocsánatáért esedezünk. Cégünk megígéri, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy több embert ne veszítsünk el. Sajnáljuk” – mondta Kim Jung-Bung igazgató.


Az utasok nagyrészt középiskolás diákok – a szülők szerint lehetnek még túlélők a szerencsétlenül járt hajón. „Az egyik szülő olyan SMS-eket kapott a fiától, hogy életben van, és mások is, körülbelül 15-en vannak még a kompon. A mentőcsapat eddig nem jutott be a hajóba” – fogalmazott Oh Bjung-Hvan, az egyik eltűnt gyermek apja.

A hatóságok szerint ugyanakkor az elsüllyedt hajóban rekedt utasok többsége nem élhette túl a balesetet. A mentést a mostoha időjárási körülmények nehezítik: az alig 12 fokos vízben az erős áramlatok akadályozzák a búvárok munkáját. A hajó kiemeléséhez várhatóan csak péntek reggel tudnak hozzálátni.