NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Személyi változásokat szorgalmaz Braun

Személyi változásokat szorgalmaz az MSZP-ben Braun Róbert.

  • 2014. április 15., kedd 10:00
Vágólapra másolva!

A szocialista párt országgyűlési képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a választási vereség egyértelmű ítélet az MSZP-vel szemben. Braun Róbert utalt arra is, hogy a vereségben egyértelmű felelőssége van a vezetőnek, ezért úgy véli, Mesterházy Attilának ugyanúgy le kellett volna mondani elnöki posztjáról, mint Horn Gyula tette az 1998-as választási vereség után. „Mi nem vagyunk vonzó másik. Ránk nem bíznák szívesen az országot. Ebből tanulnunk kell. Nem jól képviseltünk és nem jót képviseltünk. Ezt nem lehet sebészkéssel elmetszeni, hogy hogyan és miként. Az biztos, hogy ahhoz, hogy 2018-ra vonzó alternatívát kínáljunk, ahhoz változnunk kell. Személyben is, tartalomban is” – mondta Braun. A képviselő hozzátette: a pártnak megújulásra van szüksége, egy nyitottabb, befogadóbb, megegyezésre képes baloldalra.