
Felkészülten várja kihívójának megnevezését Tarlós István.
A főpolgármester a Hír TV-nek azt mondta: figyelemmel kíséri a baloldali alkudozást a jelölésről, a sajtóban megjelent neveket azonban nem kommentálja, mert szerinte még nem időszerű. „Egyelőre kívülről figyelem ezt a mérkőzést, meglátjuk, mi lesz a vége, hányan maradnak a végén, hogy egyeznek meg. Nem hiszem, hogy sportszerű lenne kommentálnom azt, ami a másik térfélen folyik.”
A Hír TV információi szerint a kormánypártok a főpolgármester-jelöltről és az őszi önkormányzati kampány menetrendjéről csak az európai parlamenti választást követően döntenek.
A Fidesz támogatja Tarlós Istvánt, ha úgy dönt, hogy újra indul a főpolgármesteri posztért – közölte Hoppál Péter. A kormánypárt szóvivője azt mondta: Tarlós István elmúlt négyéves munkássága alapján a budapestiek láthatják, hogy a rendszerváltás óta nem volt olyan mértékű fejlődés a fővárosban, mint az elmúlt négy évben.