
Nem esett bántódásuk az EBESZ Kelet-Ukrajnában elfogott katonai megfigyelőinek. Az oroszbarát szeparatisták Szlovjanszkban bemutatták a sajtónak a foglyul ejtett küldötteket, akiket kémkedéssel vádolnak. Közben a szakadárok újabb ukrán katonákat fogtak el. A szeparatista csoport szerint ukrán terrorellenes egységről van szó, amely el akarta rabolni egyik vezetőjüket. Az amerikai elnök közben közös amerikai–európai üzenetet küldene Oroszországnak, hogy vessen véget a kelet- és dél-ukrajnai destabilizációjának. Az orosz külügyminiszter viszont a Nyugatot vádolja a helyzet kiéleződése miatt és az ukrán hadsereg hadműveletének befejezését követeli.
Egy ukrán páncélos gördül előre egy autóúton Kelet-Ukrajnában. Kijev a hét elején, az amerikai alelnök látogatása után indított katonai akciót a térségben azért, hogy felszámolja az oroszbarát aktivisták úttorlaszait és felszabadítsa az általuk elfoglalt középületeket. A hadművelet kezdetén több szeparatistát megöltek, azóta nem érkezett hír újabb összecsapásokról – Kijev szerint terroristák ellen harcolnak, Moszkva viszont úgy véli, hogy a békés tüntetők ellen vetik be a hadsereget.
Kijev a hadsereg mellett terroristaellenes egységeket is a térségbe küldött, akiket azonban elfogtak az oroszbarát szakadárok. Ezeket az ukrán titkos ügynököket például a Donyeck megyei Gorlovkában fülelték le, jelenleg pedig Szlovjanszkban tartják fogva őket. Az ügynököket állítólag azért küldték a térségbe, hogy elrabolják a helyi szakadár egység vezetőjét. Szintén Szlovjanszkban tartják fogva az oroszbarát erők a pénteken elrabolt nemzetközi katonai megfigyelőket, valamint az őket kísérő ukrán katonákat. A szeparatisták szerint az ukránok kémek, akiket bebörtönzött társaikra cserélnének ki.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mindenesetre tárgyalócsoportot menesztett a helyszínre, hogy elérje elengedésüket. Közben Washington továbbra is azzal vádolja Moszkvát, hogy a háttérből irányítja a szakadár csoportokat – ezt Oroszország cáfolja.
Az amerikai elnök szerint közös amerikai–európai üzenetet kell küldeni Oroszországnak. A nagyhatalmak hamarosan újabb szankciókról dönthetnek Oroszországgal szemben.
Az orosz külügyminiszter ezzel szemben Kijevet és a Nyugatot hibáztatja: azt követeli, hogy Ukrajna állítsa le az ország délkeleti régiójában folytatott hadműveleteket a tiltakozók ellen. Szergej Lavrov azt is kérte, hogy vessenek véget az ukrán Jobboldali Szektor ultranacionalistái által folytatott erőszaknak.