NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

XVI. Benedek is részt vesz a szentté avatáson

XVI. Benedek nyugalmazott pápa is részt vesz XXIII. János és II. János Pál pápák vasárnapi szentté avatásán – 1 millió zarándokot várnak Rómába. A legtöbben, 300 ezren Lengyelországból érkeznek, de Magyarországról is több száz hívő indult útnak, hogy részt vegyen a katolikus egyház ünnepi szertartásán.

  • 2014. április 26., szombat 20:38
Vágólapra másolva!

Éneklő hívekkel tömve indult Rómába a lengyel zarándokvonat a varsói pályaudvarról – egykori honfitársuk, Karol Wojtyla, vagyis II. János Pál pápa vasárnapi szentté avatására igyekeznek a Vatikánba.

Az egyházi szertartásra a világ minden tájáról egymillió zarándokot várnak. A Szent Péter téren csak negyedmillió ember fér el, ezért Róma több pontján óriáskivetítőkön is közvetítik majd a szentmisét. A hívek nem aggódnak amiatt, hogy a borús idő befolyásolhatja a szertartást.

– Nem kell aggódni. Az emberek felkészültek. Nem hiszem, hogy a rossz idő miatt otthon maradnának. Elég fontos oka van, amiért ide zarándokoltak ahhoz, hogy ne féljenek egy kis esőtől – mondta egy lengyel zarándok.

A római repülőtereken a turistaáradatra készülve szigorították a biztonsági intézkedéseket.

– Csak erre az eseményre 65 különjárat indul egész Európából. Ráadásul minden érkező járat tele van, minden jegy elkelt, vagyis napi 120-130 ezer emberre számítunk április 22-től 29-ig – magyarázta Antonio del Greco, a Fiumicino reptér biztonsági főnöke.


Vasárnap az 1963-ban elhunyt XXIII. János pápát is szentté avatják, sokan miatta is érkeztek a Szent Péter térre.

– Nagyon boldog vagyok, mert mindketten inspirálnak minket. XXIII. János nagyon szerény ember volt, sosem számítottak rá, hogy pápa lesz. Azért lett ő a szentatya, legalábbis úgy hallottam, hogy tartsa a frontot, amíg a bíborosok eldöntik, ki legyen a pápa. Ehhez képest elképesztő a teljesítménye. Közelebb hozta az egyházat a szentséghez, sokat tanultunk tőle – idézte fel Emmanuel Emeka nigériai tiszteletes.

A vasárnapi ünnepségre magyar zarándokok is szép számmal érkeznek. Rómába utazik Áder János közársasági elnök is, a magyar kormányt pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli. Orbán Viktor miniszterelnök magánemberként zarándokol el Rómába.