NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Elölről kezdik a tábornokpert

Elölről kezdik hétfőn a tábornokpert a Debreceni Törvényszéken – írja a Magyar Nemzet.

  • 2014. június 16., hétfő 07:07
Vágólapra másolva!

A megismételt eljárásban 17 személyt vádolnak bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével, köztük az akkori honvédelmi minisztérium államtitkárát, Fapál Lászlót is. Az ügyészség szerint a vádlottak 2002 és 2010 között több mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak a honvédelmi tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől. Az elsőfokú bíróság ítéletében felmentette őket, az ügyészség azonban fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla végül azért döntött az eljárás megismétlése mellett, mert szerintük a hatóságok többször hibáztak a nyomozás során.