
Gyurcsány Ferenc pártja is támogatja, hogy Magyar György legyen a baloldal főpolgármester-jelöltje – tudta meg a Válasz.hu.
A döntésről az ügyvéd az internetes portáltól értesült. Magyar György azt mondta a Válasz.hu-nak, hogy nem baj, ha egy jelöltnek erős a támogatottsága. A baloldali párt elnökségi tagja azonban nem erősítette meg az értesülést. Kerék-Bárczy Szabolcs mindössze annyit mondott: még nem időszerű egy jelölt megnevezése.
Kerék-Bárczy Szabolcs: Semmilyen castingba nem megyünk bele, a tárgyalások zajlanak, ha megszületik egy összpárti döntés a főpolgármester személyével kapcsolatban, akkor állunk ki a nyilvánosság elé.Riporter: Tehát nem erősíti meg ezt a sajtóinformációt?Kerék-Bárczy Szabolcs: Semmilyen személyi kérdéssel kapcsolatban abszolút nem időszerű, hogy kiálljunk a nyilvánosság elé.
A Bajnai-szövetség már korábban kiállt mellette, a szocialisták viszont egyelőre nem nyilatkoztak róla. Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje a Hír TV-nek azt mondta, ha a tárgyalóasztalnál is felmerül majd Magyar György neve, akkor megvizsgálják ezt a lehetőséget is.
– Ha a tárgyalóasztalnál valaki ezt majd felveti, akkor meg fogjuk vizsgálni és vitatni ezt a kérdést. Mint ahogy már volt olyan név, akiről tárgyaltunk. Van két fontos feltétel a jelölteknél. Az egyik, hogy a legesélyesebb jelöltet kell támogatni. Kettő, hogy vállalnia kell, mert már több olyan jelölt neve elhangzott a nagy nyilvánosság előtt, akik maguk határolódtak el ettől, és mi nem szeretnénk egy casting érzetet létrehozni, és mi ebben nem is kívánunk közreműködni – hangsúlyozta Horváth Csaba.