
Tóbiás József egyedüli jelöltként mérettette meg magát a szocialisták szombati tisztújító kongresszusán. Megválasztása után beszédében azt mondta megerősíti az MSZP-t, mert csak így tudják jobbá tenni az országot.
Az MSZP nyolcadik elnökét a küldöttek 92 százalékos többséggel választották meg – számolt be a Hír TV munkatársa a helyszínről. Mint az várható volt, helyettese Gőgös Zoltán lett, 94 százaléknyian voksoltak rá, az országos választmányt pedig továbbra is Botka László vezeti.
Tóbiás József megválasztását követően, kongresszusi felszólalásában arról beszélt, hogy nem lesz öncélú a párt útkeresése, és vissza kívánnak térni a régi hagyományokhoz, amelyben nem az életkor lesz a meghatározó. Jog- és létbiztonság megteremtése lesz az MSZP a legfőbb célja – mondta a politikus. Az MSZP új elnöke arról is beszélt, szeretné elérni, hogy a szocialista párt ismételten visszanyerné azt az imázsát, amit betöltött az elmúlt két évtizedben a magyar politikában, és felfelé kíván törekedni ezen a lépcsőn.
„Nem fogom méricskélni még, hogy egy kis szabadelvű, netán mérsékeltnek mondott jobboldali, vagy épp rendpárti összetevő kell-e egyesek szerit a sikerhez. Mi egy baloldali pártot építünk, nem egy szivárványkoalíciót – emelte ki. – A szélkakaspolitikától, amely csak romból és a híveit is felemészti, távol kívánom tartani magunkat. Az én dolgom egy erős baloldal megteremtésének szolgálata, a tisztességes baloldali program képviselete. Szisztematikus, a hirtelen kanyarok, és ötletparádék nélküli építkezés. Kinyitjuk a pártot a hasonlóan gondolkodók számára, újra erősek leszünk, újra önmagunk leszünk” – hangsúlyozta Tóbiás József.
A kongresszus elején felszólalt a bukott pártelnök, Mesterházy Attila is. Ő azt mondta: a szocialista pártnak össze kell zárnia, mert Magyarországon egy baloldali párt van, és ez az MSZP. A politikus támogatja Tóbiás Józsefet és az MSZP új vezetését, mert ahogy fogalmazott: ez Magyarország érdeke. A kongresszuson megválasztották az elnökhelyettest is – az adócsalással gyanúsított Simon Gábor helyét Gőgös Zoltán veszi át, az országos választmány elnöke pedig ismét Botka László lesz. Botka László arról beszélt, hogy az elmúlt években a szocialisták nemcsak a választásokat veszítették el, hanem önmagukat is.
A Deák Kör megalakulásával nincs törés az MSZP-ben. A nemrég több egykori szocialista miniszter által alapított Deák Kör egyik prominense, Lendvai Ildikó ugyanakkor azt hangsúlyozta a kongresszus előtt, hogy a csoportjuk is meg fogja szavazni Tóbiást. „A 21 emberből 15 – akit úgymond réginek nevezhet – nem indult el a kongresszuson. Pont azért, mert egy vitában részt szeretnénk venni. Vitában idősnek, fiatalnak, réginek, újnak helye van, de úgy gondolom, én, személy szerint is, hogy nem a személyi visszarendeződés ideje van itt, ezért támogatom Tóbiás Józsefet” – fogalmazott az MSZP volt elnöke.