NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHírtv - Archívum

Orbán MDF-es, közös miniszterelnök-jelöltet javasol (+videó)

Egy MDF-es közös miniszterelnök-jelölt állítását javasolta Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP kormányfõjelöltje Dávid Ibolyának. Az MDF elnöke válaszlevelében nem reagált a felvetésre, csak korábbi feltételeit ismételte meg.

  • 2006. április 12., szerda 10:58
Vágólapra másolva!

A Fidesz elnöke szerint vasárnap kiderült, hogy többen vannak azok, akik kormányváltást akarnak. Orbán emlékeztetett arra, hogy 1998-ban a két forduló közötti összefogással sikerült megnyerni a választásokat.

"Egyszer már megoldottunk egy ilyen helyzetet a köztársasági elnökválasztáson, amikor olyan embert tudtunk találni, aki mindenkinek megfelelt. Olyan személyt kell találnunk, aki képes erre. Az a javaslatunk, hogy a polgári erõk tegyenek félre minden nézeteltérést és feltétel nélkül fogjanak össze. Ezért közösen állítsunk miniszterelnök-jelöltet, hiszen nyilvánvaló, hogy a Fidesz az MDF nélkül nem tud kormányt alakítani" - fogalmazott Orbán. Hozzátette: miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz miniszterelnök-jelöltjét az MDF nem fogadja el, ezért közös Fidesz-MDF jelölt kell.

"Levelünket, amely személyi javaslatot is tartalmaz, elküldtük Dávid Ibolyának. Mindenkinek be kell látnia, hogy csak összefogva tudunk sikert elérni" - fejezte be Orbán Viktor.

***

Dávid Ibolya figyelmen kívül hagyta Orbán Viktor javaslatát a közös miniszterelnök-jelöltre, abban a nyílt levélben, amelyet szerda este jutatott el a távirati irodának. Ebben az MDF elnöke lényegében megismétli reggeli álláspontját, hogy a Fidesz vonja vissza programja nagy részét . Az MDF elnöke levelében ismét azzal vádolta Orbán Viktort, hogy reggeli levelére adott konkrét válasz helyett a hatalomról és a pozíciókról kezdett egyezkedni.

***

Sajtóinformációk szerint Bod Péter Ákos, közgazdászt, a Magyar Nemzeti Bank volt elnökét javasolta a Fidesz és az MDF közös miniszterelnök-jelöljtének Orbán Viktor.

Bod Péter Ákos, aki jelenleg az MDF gazdasági tanácsadója nem erõsítette meg a hírt. Közleményében azt írja: egy közös kormányfõjelölt személyében a két pártnak kell elõbb megállapodnia. A végsõ felhatalmazást, bárki legyen a közös kormányfõjelölt, a választók adhatják meg.

(hírTV, inforadio.hu)