
Oroszország a tűzszünet ellenére is folytatja a kelet-ukrajnai szakadárok felfegyverzését – jelentette ki a NATO főtitkára. Tegnap Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár is erről beszélt szenátusi meghallgatásán. A politikus a magyar kormányról is beszélt, amely mint mondta, a fenntartásai jelzése után mindig megszavazta az Oroszország elleni szankciókat. Közben az Egyesült Államok újabb katonai felszereléseket ígért Kijevnek: drónokat, páncélozott járműveket, rádiókat és aknavető elleni radarokat.
Victoria Nuland, aki korábban bírálta a magyar Oroszország-politikát, keddi szenátusi meghallgatásán elismerte, hogy az Orbán-kormány – fenntartásainak jelzése után – mindig megszavazta az uniós büntető intézkedéseket Moszkvával szemben. Az amerikai külügyi politikus Görögországot és Ciprust említette még a szankciós politika ellenzőiként. „Ezek az országok egyes, a nyilvánosság előtt hangoztatott aggodalmak dacára megszavazták a korlátozásokat az Európai Unió Tanácsában. Folytatjuk a kétoldalú tárgyalásokat velük ezekről a kérdésekről. A következő napokban, hónapokban felkeresem ezeket az államokat” – jelentette ki.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményben reagált, amelyben azt írta, Magyarország eddig is tartotta magát és ezután is tartani fogja a közös európai döntésekhez.
Az amerikai államtitkár-helyettes a meghallgatáson arról is beszélt, hogy Oroszország a februárban kötött tűzszünet után is folytatta a szeparatisták felfegyverzését. Ezt az információt a NATO-főtitkár is megerősítette, az orosz kormány viszont tagad.
„A részletekbe nem mehetek bele, de megerősítem: továbbra is látjuk az orosz jelenlétet és a segítségnyújtást a kelet-ukrajnai szeparatistáknak: felszerelést, katonai egységeket és kiképzőket küldenek. Oroszország tehát továbbra is jelen van Kelet-Ukrajnában, és már hosszú ideje jelentős támogatást nyújt a szakadároknak. Felszólítjuk Oroszországot, hogy vonja vissza katonai erőit Kelet-Ukrajnából, és tartsa tiszteletben a minszki egyezményt” – mondta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.
Barack Obama amerikai elnök még nem döntött arról, hogy szállítson-e fegyvereket is Kijevnek. Az Egyesült Államok eddig csak olyan katonai felszereléseket küldött Ukrajnába, amelyeket főleg a felderítést segítik. A 118 millió dollár értékű segélynek a felét már megkapta az ukrán hadsereg.