
Kínzás hatására vallottak a Nyemcov-gyilkosság feltételezett gyanúsítottjai a Kreml emberi jogi tanácsadó testületének tagjai szerint, akik a börtönben látogatták meg a három csecsen férfit. Az orosz szövetségi nyomozó bizottság a bántalmazást nem vizsgálja, a jogvédőket viszont kihallgatásra rendelték be a vizit miatt.
A Kreml emberi jogi tanácsadó testülete szerint a Nyemcov-gyilkosság gyanúsítottjait megkínozták az orosz hatóságok, hogy vallomást kényszerítsenek ki belőlük. A három csecsen férfit a moszkvai börtönben látogatták meg. A jogvédők szerint mindhármukon sérülések voltak.
„Shagid Gubasev fogvatartott elismerte, hogy használtak meg nem engedett módszereket a kihallgatásukkor. Azt mondta, hogy őt nem verték nagyon erősen, de megütötték párszor. A testvérét viszont súlyosan megverték és különböző jogszerűtlen dolgokat műveltek vele. Amikor Anzor Gubasevet meglátogattuk, láttuk, hogy zúzódások vannak az orra körül, a karjain és a lábain is” – fejtette ki Andrej Babuskin a Kreml emberi jogi tanácsadó testületének tagja.
A harmadik gyanúsított, Zaúr Dadajev egy korábbi csecsen rendőr. „A harmadik gyanúsított nagyjából részletesen beszélt azokról a tettekről, amelyeket ellene elkövettek. A következő mondatot mondta folyamatosan: »Ha ezeket az intézkedéseket nem teszik meg velem, sosem vallottam volna így«” – fogalmazott Andrej Babuskin.
A jogvédő azt várja a Kreml emberi jogi tanácsadó testületétől, hogy értesítik Vlagyimir Putyin orosz elnököt az általuk feltárt kegyetlenségekről és követelik majd kivizsgálásukat.
Az orosz ügyészség viszont egyelőre inkább a jogvédő tevékenységét vizsgálja. Szerintük Andrej Babuskin kérdései és a gyanúsítottak látogatása csak arra szolgált, hogy hátráltassa a nyomozást, emiatt a jogvédőt az orosz szövetségi nyomozóbizottság kihallgatásra rendelte be.