
A férfi egy interjúban azt mondta, nagyon sajnálja a történteket, állítása szerint több nagy rendezvényen is dolgozott már, de ezúttal annyira zavarba jött, amikor mások mellett az amerikai elnök szavait kellett jelelnie, hogy skizofrén rohamot kapott, és hangokat hallott. Közben a dél-afrikai kormány közölte, nyoma veszett annak a cégnek, amelyik az áljeltolmácsot szerződtette a megemlékezésre.













