Ahogy ígérte, lemondott a kormányfő

Korábbi bejelentésének megfelelően lemondott a szlovén kormányfő.

  • 2014. május 05., hétfő 13:04
Vágólapra másolva!

A balközép szlovén kormány vezetője a közösségi médián keresztül tette közzé lemondási nyilatkozatának fényképét. Alenka Bratusek azért döntött a kormányfői tisztségről való lemondás és az előre hozott parlamenti választások megtartása mellett, mert pártja közgyűlésén elvesztette elnöki tisztségét. Távozásának időpontját szombaton jelentette be.

Bratusek egy éve, választás nélkül került hatalomra, miután elődje korrupciós ügyek miatt lemondott, és átadta neki a hatalmat.