Meghalt George P. Shultz, Reagan egykori külügyminisztere

Százéves korában elhunyt George P. Shultz, Ronald Reagan amerikai elnök egykori külügyminisztere, aki az 1980-as évek nagy részét a Szovjetunióval való kapcsolatok javításának és a közel-keleti rendezésnek szentelte.

  • 2021. február 07., vasárnap 20:03
Vágólapra másolva!

Shultz vasárnap halt meg a Stanford Egyetem kampuszán lévő otthonában - közölte vasárnap a Hoover Intézet. Shultz az intézet vezetésének elismert tagja volt.

Shultz három fontos tisztséget is betöltött republikánus kormányzatokban a közszolgálatban eltöltött hosszú évei alatt. Richard Nixon elnöksége idején munkaügyi, majd pénzügyminiszter volt, a Reagan-kormányzatban pedig hat éven át a külügyminisztériumot vezette. Mindkét kormányzat minden tagját túlélte.

Külügyminiszterként Shultz tárgyalt a Szovjetunió szárazföldi atomfegyvereit korlátozó első megállapodásról. Az 1987-ben aláírt szerződés történelmi kísérlet volt a fegyverkezési verseny leállítására az atomfegyverek területén.

A kép forrása: Newsmax

MTI