

Norvégia és Izland is felfüggeszti elővigyázatosságból az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását - közölték az egészségügyi hatóságok. Olaszország pedig leállítja az ABV2856 jelzésű szállítmány felhasználását.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményében ugyanakkor úgy foglalt állást: semmi nem utal arra, hogy fokozottabb lenne a vérrögképződés veszélye a koronavírus ellen beoltottaknál.
A brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) szerint a britek folytatják az oltási kampányt, egyebek mellett az AstraZenecával. Az MHRA közölte: nem erősítették meg, hogy a Dániában észlelt vérrögképződéseket a vakcina okozta volna.
"Ez egy egyes elszigetelt európai eseteken alapuló túlságosan elővigyázatos megközelítés" - mondta a Reuters brit hírügynökségnek Stephen Evans, a londoni Londoni Higiénia és Trópusi Orvostani Főiskola gyógyszer- és járványügyi professzora.
Svédország és Spanyolország is folytatja az oltást az AstraZenecával. Az AstraZeneca a Reutershez eljuttatott közleményében leszögezte, hogy a humán kísérletek során kimerítően tanulmányozták a vakcina biztonságosságát, és a tudományosan lektorált adatok megerősítették, hogy az oltóanyagot általában jól tolerálják.
Előzőleg Dánia döntött úgy csütörtökön, hogy elővigyázatosságból két hétre felfüggesztik az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, hogy vérrög képződött a beoltottak szervezetében.
Öt másik európai országban is ilyen intézkedést hoztak, de csak az ABV5300 jelzésű szállítmányra vonatkozóan. Hozzájuk csatlakozott Olaszország is, amely viszont az ABV2856 jelzésű szállítmányban lévő vakcinával történő oltást tiltotta meg.
Geir Bukholm, a norvég Nemzeti Közegészségügyi Intézet magas rangú vezetője sajtótájékoztatóján közölte, hogy "szünetet tartanak az AstraZenecával való oltással". Több információra várnak ugyanis, hogy van-e kapcsolat a vérrögképződés és az oltás között.
Hozzátette, hogy a dániai felfüggesztés elővigyázatosságból történt. Az EMA csütörtöki közleménye szerint semmi nem utal arra, hogy a koronavírus ellen beoltottak körében nagyobb lenne a vérrögképződés kockázata. "Az eddig rendelkezésre álló információk szerint a beoltott emberek körében tapasztalt trombózisok száma nem haladja meg a lakosság egészében észleltét" - áll az uniós gyógyszerfelügyelet közleményében.
A svéd hatóságok közölték: nem látnak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy leállítsák az AstraZenecával történő oltást. Svédországban két "tromboembóliás történést" jelentettek AstraZenecával, mintegy tízet pedig Pfizer/BioNTEch vakcinával oltottak esetében.
Carolina Darias spanyol egészségügy-miniszter csütörtökön közölte, hogy országában nem jegyeztek fel eddig az AstraZenecával kapcsolatos vérrögképződéses eseteket, így folytatják a vakcinával való immunizálását.
Olaszország azután jelentette, be, hogy megtiltják az oltás egyik sorozatának alkalmazását, hogy két ember Szicíliában elhunyt, miután megkapták a védőoltást - jelentette a Reuters egy nevének elhallgatását kérő, jól értesült vezetőre hivatkozva. Mindkét férfit az AstraZeneca ABV2856 sorozatából oltották be.
Az Aifa olasz gyógyszerhatóság előzőleg jelentette be, hogy "elővigyázatosságból" hozták a tiltásra vonatkozó döntést. Hozzátette, hogy semmilyen kapcsolatot nem állapítottak meg az oltás és "az azt követő kedvezőtlen történések" között.
Ausztriában vasárnap függesztették fel egy bizonyos AstraZeneca-sorozat használatát, és vizsgálják a vakcinák biztonságosságát, miután egy ápolónő véralvadási komplikációk következtében tíz nappal az oltás beadása után elhunyt, egy beoltott kolléganője pedig tüdőembóliával került kórházba.
Négy másik európai országban - Észtországban, Litvániában, Luxemburgban és Lettországban - a vizsgálat idejére elővigyázatosságból ugyancsak felfüggesztették az oltást a kérdéses szállítmányban lévő vakcinákkal - olvasható az EMA honlapján.
A szóban forgó, egymillió adagot tartalmazó szállítmányból Ausztrián, Észtországon, Litvánián, Lettországon és Luxemburgon kívül 12 európai ország kapott: Bulgária, Ciprus, Dánia, Franciaország, Görögország, Izland, Írország, Málta, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Svédország.
EMA: Az AstraZeneca oltóanyaga továbbra is beadható
Nincs arra utaló jel, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga okozott volna vérrögképződést, a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem közösen fejlesztett vakcinája továbbra is beadható - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön.
Az uniós ügynökség hangsúlyozta, hogy a vérrögképződés, vagy az ahhoz hasonló esetek kialakulása nem szerepel a vakcina előzetesen jelzett mellékhatásai között. Az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) úgy foglalt állást, hogy az oltás előnyei továbbra is meghaladják az esetleges kockázatokat, a vakcina továbbra is beadható.
Kiemelték: a szóban forgó vakcinával beoltott embereknél a vérrögképződéses esetek száma nem haladja meg az általános adatokat. Március 10-ig összesen 30 ilyen esetet jelentettek közel 5 millió AstraZeneca oltóanyagával Európában beoltott ember közül. A vérrögképződéses esetek kivizsgálása folyamatban van - tették hozzá.
MTI