
Fokozatosan oldják fel a korlátozásokat, pedig gyorsult a kór terjedése
Szigorú járványügyi korlátozások közepette rendezik meg a 74. cannes-i filmfesztivált. A brit kormány szintén óvatos, ezért csak fokozatosan oldja fel a korábbi intézkedéseket. Norvégiában és Spanyolországban is gyorsult a kór terjedése, a dél-európai államban elsősorban a beoltatlan fiatalok betegednek meg
Tavaly elmaradt, idén azonban szigorú óvintézkedések mellett megtartják a 74. Cannes-i Filmfesztivált. A koronavírus járvány miatt a szervezők egy oltópontot és egy tesztközpontot is kialakítottak a rendezvény területén.
Bár Franciaországban már minden járványügyi korlátozást feloldottak, a rangos eseményen csak védettségi igazolvánnyal és maszkviselés mellett lehet részt venni.
A francia kormány arra figyelmeztet, hogy az Indiában azonosított mutáció terjedése miatt már július végén elindulhat egy negyedik járványhullám.
Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a napi esetszám az elmúlt egy hétben 10 százalékkal növekedett. Az egészségügyi miniszter ezért az oltási kampány további felgyorsítására szólított fel.
Az újranyitás terén a brit kabinet is követi Párizs példáját, de óvatosabban. London 2 hét múlva oldja csak fel a még érvényben lévő utolsó jogi korlátozásokat.
A Boris Johnson-vezette kormány a múlt hónapban az eredeti, június 21-i időpontról 4 héttel későbbre, július 19-re halasztotta a szabályok megszüntetését, azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a delta variáns terjedési ütemével.
A kormányfő hozzáette, hogy a jelenlegi folyamatok alapján várhatóan jelentősen emelkedik az új fertőződések száma, amely elérheti akár a napi 50 ezret is.
HírTV
Továbbiak a témában
5 perc Hat halálos áldozata és 15 sérültje van a krakkói lövöldözésnek – terrortámadásként vizsgálják az esetet
2 perc Elindulhat a migránsok uniós újraelosztása, Brüsszel már kijelölte a kedvezményezett országokat
2 perc 










