NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Több mint ezer migránst fogtak el Tunézia partjainál

Több mint ezer migránst fogtak el Tunézia partjainál

Több mint ezer afrikai migránst fogtak el Tunézia partjainál, amikor megpróbáltak illegálisan átkelni Európába - közölte a tunéziai nemzeti gárda pénteken.

  • 2023. március 10., péntek 17:54
Vágólapra másolva!

Péntekre virradóra 1008 embert tartóztattak fel, közülük 954-en fekete-afrikai országok állampolgárai voltak, 54 pedig tunéziai lakos. A tömeges őrizetbe vétel az ország középső és keleti részének partjainál történt - tette hozzá közleményében a nemzeti gárda szóvivője.

Az éjszaka folyamán huszonöt olyan átkelési kísérletet hiúsítottak meg, amelynek célja Olaszország volt.

A tunéziai hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy 14 fekete-afrikai migráns életét vesztette, amikor elsüllyedt két csónak Szfaksz partjainál. Ötvennégy embert viszont sikerült megmenteni.

Az észak-afrikai ország hatóságai az utóbbi hetekben fokozottan fellépnek az olyan fekete-afrikai bevándorlókkal szemben, akik nem rendelkeznek érvényes tunéziai tartózkodási engedéllyel.

Szfaksz város lett az egyik fő tranzitállomása a Közép-Keletről, illetve Afrikából a jobb élet reményében Európába induló migránsoknak.

Kaisz Szaíd tunéziai elnök nemrég kikelt a migráció ellen, amely szerinte "erőszak és bűncselekmények forrása", és amelynek "célja az ország demográfiai összetételének megváltoztatása". Az államfő beszédét követően a fekete-afrikai migránsok fokozódó rasszizmusról számoltak be Tunéziában, és többen felvették a kapcsolatot országuk nagykövetségével, hogy hazajuthassanak.

Hivatalos adatok szerint 21 ezer fekete-afrikai tartózkodik Tunéziában. Többségük illegális úton érkezett az észak-afrikai országba. A migránsok egyik legkedveltebb úti célja Olaszország, miután Lampedusa szigete alig 150 kilométerre fekszik Tunéziától. Hivatalos adatok szerint több mint 32 ezer migráns - köztük 18 ezer tunéziai - érkezett illegálisan Tunéziából Olaszországba 2022-ben.