Erdogan szerint a Nyugat a főbűnös a gázai mészárlásokban

Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette egy szombat esti isztambuli pártnagygyűlésen az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háborúra utalva, hogy a Nyugat „a főbűnös a gázai mészárlásokban”.

  • 2023. október 28., szombat 20:18
Vágólapra másolva!

„A szavát felemelő néhány, lelkiismeretes embert leszámítva a mészárlás teljességgel a nyugatiak bűne” - jelentette ki az államfő a volt Atatürk repülőtér területén megtartott palesztinpárti nagygyűlésen. Erdogan azzal vádolta a nyugati nagyhatalmakat, hogy „keresztesháborús hangulatot szítanak” a muszlimok ellen.

„Mindenki tudja, hogy Izrael egy lépést sem tesz nélkülük” - folytatta a török elnök, a nyugati nagyhatalmak szemére vetve, hogy még csak tűzszünetre sem szólítanak fel. „Nyilvánvaló, hogy Izrael csak egy gyalog a térségben, amelyet feláldoznak, ha eljön annak a napja” - mondta Erdogan. „Megsiratták a meggyilkolt ukrajnai gyermekeket, miért hallgatnak most a meggyilkolt gázai gyermekek láttán?” - kérdezte.

Az elnök, aki kijelentette, hogy másfél millióan vesznek részt a nagygyűlésen, Izraelt háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta. Hozzátette: "minden országnak joga van védekezni, de ami Gázában zajlik, az nem önvédelem, hanem mészárlás". Erdogan a héten a korábbinál keményebb hangnemet ütött meg Izraellel szemben. Lemondta izraeli látogatását, és szabadságharcosoknak, nem pedig terroristáknak nevezte a Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyvereseit. Egyórás szombati beszédében megismételte, hogy a Hamász nem terrorszervezet, valamint megszállónak nevezte Izraelt.

Eli Kohen izraeli külügyminiszter szombaton az X-en bejelentette, hogy az Ankara által tett „súlyos kijelentések miatt” visszarendeli a Törökországba akkreditált izraeli diplomatákat, és újraértékelik a két ország közötti kapcsolatokat.

MTI